Olasz fórum

Olasz fórum

A lemondott pápa megbocsátása (videóval)

2008. augusztus 29. - mbemba

L’Aquila városa ünnepel minden év augusztus 28-án és 29-én. És így van ez immár 1294 óta.

Az ünnep ezúttal nem jelent semmiféle lovagi játékot, vetélkedést, csak egy egyszerű felvonulást. Ez a megbocsátás napja, vagyis a Giorno della Perdonanza.
 
V. Celesztin pápa bő 700 éve kiadta a Bolla del Perdono-t, amivel megbocsátást adott a népeknek. Akkoriban azért volt ez különösen fontos esemény – mai szemmel is az –, mert ez jelentette a szegények lehetőségét a megbocsátás elérésére, akkor ugyanis többnyire gazdagok, illetve a keresztes hadjáratba vonulók kaphatták meg a feloldozást a bűnök alól. A nép így rögtön sajátjának érezte az eseményt és rengetegen elzarándokoltak L’Aquilába a bocsánatért.
 
Itt érkezik V. Celesztin pápa megbocsátó üzenete
 
Pár éve én is jelen voltam az eseményen, ráadásul alfierenek, vagyis zászlóvivőnek beöltözve és a helyiektől, mikor érdeklődtem az iránt, hogy miben is veszek részt, elmesélték a föntieket, illetve azt, hogy számukra, itt, az az első, hogy bár egyházi ünnepről van szó, az egészet a helyiek rendezik meg az egyház háttérbe vonulásával. Az egésznek a jellege világi, vagyis világi ünnepről van szó. Ennek több jele is van: a város polgárai őrzik a bullát. Azóta, hogy a Celesztint követő pápa vissza akarta vonni az írást, akkor azonban az aquilaiak megőrizték azt. Ma is a városi tanácsház tornya őrzi a bullát, illetve a világiságot jelenti az is, hogy a polgármester olvassa fel a megbocsátás üzenetét.
 
A tömeg – mintegy ezren – történelmi öltözékbe bújva, illetve az őket követő polgárok a Tanácsházától indulnak és lassú menetben, melyet a bámészkodók hatalmas tömege figyel, a Collemaggio bazilikához vonul, ahol a bíboros kinyitja a bazilika kapuját, háromszor hozzáérintve azt az olajágat, melyet egy fiataltól vesz át. Az olajágat, a bullát, illetve a bazilika kulcsát a Torre Civica vigyázza évközben.
 
A felvonulásban részt vesznek a várost alapító kastélyok, a negyedek, olaszok és külföldiek, akiket egyaránt meghívnak, amennyiben valamilyen formában részük volt a város történetében, így évről-évre jelen van a német Rottweil város küldöttsége, ugyanis még 1481-ben egy polgáruk, Adam von Rottweil, Rottweil Ádám, Gutenberg tanítványa – maga is nyomdász – a városba költözött, űzve ott, Abruzzóban is mesterségét.
 
Érdemes még szót ejteni V. Celesztinről. Ha valaki ismeri a nevet az első történet, ami eszébe jut, hogy ő az a pápa, aki lemondott, és ez így igaz! A szerzeteséletet élő Celesztin, kinek, eleinte Pietro Angelerio, majd Pietro del Morrone (ezen a néven szerepel Dante Isteni színjátékában is) volt a neve, nem szeretett volna pápa lenni, de a kor hatalmasai rábírták, rákényszerítették erre. Sokan közülük megbánták, mert V. Celesztin olyan rendelkezéseket hozott, amelyek nem voltak ínyükre. Köztük azt is, amellyel biztosította a mindenkori pápának a lemondás lehetőségét. Ő élt is ezzel az eszközzel és lemondott 1294. december 13-án, kinevezése után mintegy félévvel. Bővebben róla a Wikipédián és a könyvtárakban.
 
A felvonulás egy része

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr18638830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása