Olasz fórum

Olasz fórum

Nápolyi csatárok a jászolban!

2008. december 23. - mbemba

Az úgy történt, hogy egy jó nevű kommentező az alábbi sorokat írta a presepe történetét ukmukfukk bemutató posztunkhoz: ,,azt vártam, hogy hamsik ível be éppen a józsef által szorongatott zalazsetának, aki a három királyokat megelőzve a kisjézus mellett a jászolba bólint :)”

Némi túlzással állítható, hogy, amit írt az már akkor múlt volt, amikor megírta. A képen ugyanis látható, hogy Nápolyban már elkészültek a jelenethez szükséges bábúk. Kétségtelen, hogy a rosszabb szemű olaszfórumozók is megállapíthatják: ha nem lenne a Maradona óta közismert csodakék szerelés, akkor könnyen gondolhatnánk, hogy súlyemelő és ifi kézilabdásokat próbált meg ábrázolni a szerző.
 
Idetartozik az is, hogy a San Gregorio Armenón immár megjelent a Milan legújabb veteránja Beeekám is. Kattintásra meg lehet kapni az angol sztárt is!

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszforum.blog.hu/api/trackback/id/tr94838371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baraonda · baraonda.blog.hu 2008.12.23. 14:03:58

Lehet kapni politikus-figurákat is, meg Osama Bin Ladent szamárháton :o)
süti beállítások módosítása