Miről van szó? Az említett angol kisvárosban – fönn a skót határnál – egy olasz cég megbízást kapott egy kőolaj-finomításhoz szükséges létesítmény megépítésére. A helyiek közül többen úgy érzik, hogy maguk is elvégezhetnék a munkát, ehelyett a megbízást az olaszok teljesítik. A kisvárosban tüntetések tüntetéseket követnek és csatlakoztak hozzájuk skót és walesi munkások is. Az olaszok, akik többségükben siracusaiak, ezalatt, egy hajóról közelítik meg a munkahelyüket. A hajón alszanak, élnek. A tévéseknek elmondták, hogy lelkiismeretük a helyén, mert tudják, hogy nem mástól vették el a munkát, pár hónap és mennek haza.

 

Egy tévéstáb ugyanakkor megszólaltatott angolokat is, akik elmondták, hogy nincs bajuk az olaszokkal. Azonban a tüntetéseken, elhangzott több szónoktól is, hogy a bevándorlók ellopják a munkát azok elől, akik az adókat ott helyben fizetik. A tüntetők magukkal viszik a feliratot: ,,British jobs for British workers” (A brit munkát brit munkásoknak, dolgozóknak). Ezt a jelszót Gordon Brown miniszterelnök ismételgette még megválasztása előtt (a miniszterelnök doktori disszertációját a következő témában írta: A Munkáspárt és a politikai változások Skóciában 1918-29, Brown egyébként glasgow-i születésű).

 

Az angol pletykalapok megrohanták a vidéket, hogy beszámoljanak a ,,munkarablásról”. Fényképészeiknek masináikkal olyan képet is sikerült készíteniük, amikor a bezártságban élők közül valaki kimutatott egyértelmű kézjelekkel. ,,Alátámasztva" - a helyiek közül többek szemében - a munkarablók kibenlétét, ,,alávalóságát".

 

Olasz újságok is emlegetik, hogy oda az eddig wimbledoni modellként emlegetett jelenségnek, mely szerint az angolok átengedik a külföldieknek, a nagy nemzetközi cégeknek a munkák sokasságát, annak érdekében, hogy naggyá tegyék Angliát; mint a wimbledoni tenisztornán, melyet hosszú évtizedek óta nem nyert meg brit, viszont a külföldiek győzelmeikkel csak öregbítették Wimbledon hírnevét.