Sajnos, nem sajnos az úpécé döntött, majd el kellett búcsúzni – immár pár hete – a Rai Uno-tól. Hogy erről írni is lehetne, akkor ugrott be, amikor az alábbi posztot olvasgattam.
Alessandro di Pietro, a snájdig
Csak megerősítés volt a Mélypontban eltöltött éjszaka, mikor barátokkal az Occhio alla spesa műsorának csacsacsáját ismételgetve mulattuk az időt. Az eredeti, vagyis a 12 óra körül, háziasszonyoknak ajánlott műsorban elhangzott csacsacsa a Che peccato (jaj, be kár) refrénnel él és virul, mi azonban ezt folyton megújítottuk: az utolsók között hangzott fel a Rájfájzen bank csacsacsa, merthogy ugyebár az Astoria fölött ott pompázik a ránk vigyázó intézmény reklámja.
Szóval, sajnálom, hogy a nagyon figyelmes, kis pöttöm, nagyon energikus, nagyon olasz, ízig-vérig snájdig emberke többet nem hívhatja fel a figyelmemet a friss áruk fontosságára, illetve arra, hogy Itália piacain mi van és mennyiért, illetve hogy az ilyen és ehhez hasonló jelenetek (0,56-tól emelkedik a hangulat) nem fognak tovább gazdagítani. Rögzítsük, jó dolog sokat tudni arról, amit eszünk! Szóval, inkább legyen nálunk is valami hasonló.
Giampiero Galeazzi, vagyis Bisteccone
Aztán ott van – vagy inkább volt – a Domenica in, a becsődített hírességekkel és kevésbé hírességekkel, a harsány szőkeséggel, Márával, izgalmas beszélgetéseivel. Ugyanabban a műsorban, mely végignyúlt a húsleveses délutánon arra is volt idő, hogy az összes résztvevő, ölelkezve, egymásba karolva, vállveregetve hosszú-hosszú ideig búcsúzzon és megígértesse mindenkivel, hogy a következő, meg a rákövetkező műsorok is együtt fognak eltelni. Nem felejtem, mikor kábé 10 éve még, a 90-esimo minutóra (90. perc) várva, vagyis a bajnoki összefoglalóért izgulva pironkodtam barátok előtt, hogy milyen nációt választottam én szerelmemnek. Aztán, mikor megkezdődött a műsor és az aranylábúak lődözték a gólokat, de legfőképp, amikor az összekötő szövegeket Bisteccone, alias Giampiero Galeazzi bemondta már kisimultak a ráncok és tudtam, hogy helyes úton járok.
Bruno Vespa, a tárgyilagos
Aztán ott van az este beköszönő Porta a Porta, meg a műsor védjegye, műsorvezetője és kabalája, Bruno Vespa, aki a hét, esetleg a nap fontosságait beszéli át kényelmes fotelben kényelmesen elhelyezkedő, terpeszkedő, lábukat felkecskélő, már-már törökülésben ülő, zavartan ülő, néha izgága vendégeikkel. Hiába vége a műsornak (számomra) máig ottcseng a fülemben, amint fontosabbnál fontosabb vendégek érkeznek a Friderikusz által lekoppintott stúdióba, egy dagályos zene kíséretében, mely csak azután következik, hogy egy hangos csöngetéssel ráijesztettek a bentiekre (a vonal alatt csengetés 0,48-kor és egy nagyon bepöccent Vespa 0,20-0,45). Szép volt az is, amint egy hatalmas kivetítőn a távolról bejelentkező vendég kioktatta a stúdióban lévőket és azoknak, szerencsétleneknek, nem volt lehetőségük arra, hogy jól bevált módon félbeszakítsák őket, mert a kis műsorvezető, a néha szigorú, néha kedélyes, néha negédes, amúgy nagyon tárgyilagos, de mindig színpadias Vespa rögtön lepisszegte őket.Raffaella Carra, a showgirl
Akit viszont lehetetlenség lett volna lepisszegni az a Carramba che sorpresa műsorvezetője a már nem menyecskekorú menyecske, aki olyan hangosan örült saját sikereinek, hogy az arrafelé is feltűnő volt. Utánanéztem, hogy is hívták a folyton táncolni és énekelni akaró nénit, ő Raffaella Carra, gyanítom, hogy gondolt a nevére is, amikor a műsorának végre címet talált. A showgirl – ez a szakma igen divatos ottan – Carra műsoráról érdemes megjegyezni, hogy tényleg szerzett örömöt vendégeinek: elfelejtett rokonok találkoztak nála, meg hát Maradona is beállt a sorba, ha Raffaellácska hívta.
Egy másik menyecske jut eszembe még, a La prova del cuoco műsorvezetőnőjeje, Antonella Clerici aki két sütőfőző csapat között közlekedett, úgy hogy a kamera rámeredt szabadon hagyott kirakatára és közben egyre csak csacsogott sokak szerint nagyon bájosan.
Antonella Clerici és kirakata
Hát ez lenne, körülbelül az, ami megmarad, meg a rengeteg táncos lány – tényleg elképesztő mennyiségben és minőségben.
Persze az utolsó bekezdés nem igaz, a csatorna tudott és tud mást is, volt ott Superquark (a világ szép dolgairól szólt), Linea Verde (természetről) meg Blu (tengerről), Zecchino d’Oro (gyerekek énekeltek), rengeteg meccs – campioni del mondók vagyunk jut eszembe mán megint –, meg még több tidzsi (telegiornale, vagyis híradó), szóval talán egyszer születik egy jobb hozzáállású poszt is a RAIUNO-ról.