Carlo Lorenzini 130 éve kezdte el írni a Pinocchiót. A zseniális könyv annak idején sorozatokban jelent meg. Mit mondhatok? Szegényebbek lennénk, ha a firenzei, akkor már 55 éves Lorenzini úr nem ül le az asztalhoz írni.
Pinoccho orra legendás lett az egész világon, de Olaszországban több figura is a hétköznapi beszéd eleme lett. Ott van például a Non fai il grillo (ne játszd – szó szerint csináld – a tücsköt) fordulat. Emlékszik, ki olvasta, hogy a tücsök mindig megmondta, hogy mit kellene csinálnia, ha jó fiú lenne. Ezt nem tűrte a jó öreg Pinocchio, s rásuvasztotta papucsát. A tücsök nem mozdult többet. Kedvünk szerint – kicsit szelídebben – így bánnánk el minden túl okossal.

De a Pinocchióból egy csomó helyszín is ott van az olasz közgondolkodásban, meg másfelé is: a csodák mezeje (Campo dei Miracoli) – ahol nem kell mást tenni, mint elásni a pénzt, s esetleg egyszer-kétszer vizet loccsintani rá – gyakran jelzi a könnyen ígért anyagi jólétet; a Paese dei Balocchi (Játékország, Firenzében a balocco annyi mint játék) pedig a gyerekek mennyországa. Nincs matekóra, nincs nyelvtan (w in gran matico, w lari mmetica). Csak buli, buli és buli!
Egy másik érdekes téma a Pinocchio kapcsán a helyszín, illetve a helyszínek. Először is ott van szerzőnk neve: Carlo Collodi. Ő igazából Carlo Lorenzini; Collodi egy apró toszkán település, ahol az író gyermek volt, illetve, ahonnan édesanyja származott. A település ma bevételeit nagyrészt a Pinocchio-parkból szerzi – 1956 óta épül-szépül. De mikor a posztot terveztem, akkor inkább a könyv helyeire gondoltam, ugyanis többen is megpróbálnak utánajárni a könyv helyeinek: melyik lehet az erdő, a csodák tere, illetve – többek között – az Osteria del Gambero Rosso (Vörös Rák fogadó). De Geppetto házára is rátaláltak már. Talán.
Ponte a Elsa nevű településen vélik felfedezni Geppettónak a házát. Ott volt ugyanis a kutatások idején egy Osteria Bianca nevű vendéglátó hely. Feltételezni lehet, hogy Lorenzini meglátogatta a települést, és mivel vonattal kellett érkeznie a kutatók kiszúrták az állomással szembeni szegényes házat, mely a könyvben leírt ház pontos másának tűnik.
Pár szót még az 1826-ban született és 1890-ben meghalt szerzőről. Carletto apja szakácskodott, édesanyja otthon dolgozott, s nem voltak módos család, hiszen a Pinocchio szerzője egy másik család anyagi segítségével tanulhatott. Eleinte papnak készült, tanult filozófiát, retorikát, majd miután egy könyvesboltban kezdett el dolgozni – mint eladó – elkezdett írogatni is.
1848-ban önkéntesként a szabadságért harcol az osztrák ellen, Piemontban. Utána lapot alapít, majd egy másikat. Utóbbi egy színház lap (ez a Scaramuccia, csatározás, csetepaté), ahová kritikákat ír. 1868-ban miniszteri felkérésre szótárt ír, mégpedig a firenzei beszélt nyelv szótárát. Később a Paggi nevű kiadó kéri fel francia mesék fordítására. Utóbbi két munka egyértelműen hasznára volt a Pinocchio megírásakor. 1877-ben írja meg a Giannettino-sorozat első könyvét, mely
sorozat nagysikerű volt akkortájt.

Azóta ez a könyvsorozat is a fabábú árnyékában pihen.
Szerintem, ha toszkán íróemberekről beszélünk, akkor a Dante, Petrarca, Boccaccio (úgy emlegetik őket, mint a Tre Corone, vagyis a Három Korona), Machiavelli sorba bátran odalehet írni Carlo Collodi, alias Lorenzini nevét is.