Úgy döntöttem, a múlt heti sikerre való tekintettel folytatom az olasz kerékpáros kötődésű cikkek létrehozását. Most egy másik nagy szerelmemet terveztem górcső alá venni. Azt mindenki tudja, hogy az olaszok nagy kerékpáros nemzet, azt is, hogy rengeteg márkát adtak a világnak, és ezek közül a legismertebb és legöregebb még ma is működő: a Bianchi. Kevés ember van a földön, aki ha meghallja ezt a nevet, rögtön ne jutna még eszébe egy szó, mely gyönyörűen hangzik: „celeste” *. E dallamos szó a legszebb színű kerékpárokat takarja, mely szín magát a Bianchit jelképezi immáron évtizedek óta.

Na, de lássuk honnan is indult ez a cég. Edoardo Bianchi még be sem töltötte 21. életévét, amikor megalapította cégét Milánóban 1885-ben, s nyitotta meg kis műhelyét a Via Nirone 7 szám alatt. Az ifjú olasz célja, hogy magas minőségű termékeket állíthasson elő, kizárólag a legjobb alapanyagok felhasználásával, így készítve velocipédet, rokkantkocsit, precíziós műszereket, elektromos ajtócsengőket, sebészeti műszereket és kerékagyakat. Meglepő hallani mindezeket egy cégről, ami mára a kerékpárjairól híresült el, ám emellett motorkerékpárok és autók gyártásával is foglalkozott. 

Edoardo korát megelőző ötletekkel állt elő a biciklikészítés terén, elkezdte csökkenteni az első kerék méretét, illetve egy francia találmány folytán lánc használatával a pedálok is megfelelő helyükre kerülhettek, s ekkor született meg a mai modern kerékpár őse. Ezeknek az újításoknak a legnagyobb előnye, egy olyan stabil szerkezet lett, mely közlekedési eszközzé válhatott a könnyebb egyensúlyozás miatt. 1888-ban John Boyd Dunlop került az egyre jobban terjeszkedő céghez, és azt hiszem nem árulok el nagy titkot vele, hogy ő találta fel a levegővel töltött gumiabroncsot. A fejlődés, fejlesztések, Edoardo óriási fantáziája egyre nagyobbá tették a céget, amely 1890-ben már második költözés után, a Via Borghetton nyitotta meg kapuit.

1895-ben Edoardo meghívást kapott Monzába, a Villa Reale-ba Savoyai Margittól, aki I. Umberto olasz király felesége volt. Margit királyné azért hívta Edoardot magukhoz, hogy tanítsa meg kerékpározni. A leckéket a villa parkjában tartották, amihez egy Edoardo megépítette az első női kerékpárt, amin kristályokkal kirakott láncvédő volt.

És amiért fontos még ez a történet, hogy innen ered az egyik legenda, hogy miként is született meg a Bianchi kerékpárok legendás színe. A legenda egyik verziója szerint a királyné türkizkék szeme inspirálta őt, másik verzió szerint a csodálatos milánói kék ég volt az ihlető. Egy biztos, viták még máig adódnak belőle, hogy ez az árnyalat kék vagy zöld, véleményem szerint a kettő tökéletes átmenete. :)

A királyi család azonban még egy úton hozzájárult a cég arculatának megszületéséhez, ugyanis a címeren található koronás sas az egykori királyi címer nyomán született meg.

Az 1890-es évek végétől kezdve a kerékpársportban is sikereket értek el a Bianchi bringák, ami által egy új világ nyílt ki, és ami később egy óriási iparággá nőtte ki magát. 1907-re szükségessé vált az autógyártás miatt egy új, nagyobb telep nyitása, amely a Via Abruzzi 16 alatt volt megtalálható. 1914-re a cég az egyik legsikeresebb és legelismertebb gyártó lett: egy év alatt 45 000 kerékpár, 1500 motorkerékpár és 1000 autó került ki a gyártósorról. Az ipari sikerek magukkal hozták, hogy tovább folytassa a kutatásokat és fejlesztéseket. 1915-ben a hadsereg számára készített speciális összecsukható kerékpárokat, szélesebb gumival és rugalmas felfüggesztéssel, amik tulajdonképpen a mai mountain bike-ok elődjei voltak.

Az ipari sikerek mellett a sportsikerek sem maradtak el, így a Bianchi kerékpárok megőrizték vezető szerepüket világszerte. 1907-ben Lucient Petit-Breton egy Bianchi kerékpárral megnyeri a Milano-San Remo versenyt, s ez a bringa Fausto Coppi 1947-es Bianchijával együtt megtekinthető a Leonardo da Vinci Tudomány és Technológia Múzeumban, Milánóban. Természetesen mindkét kerékpár színe a hagyományos „celeste”.

1935-re az akkor már 50 éves múltra visszatekintő cég abszolút vezetőjévé vált az olasz piacnak, az évi több mint 70000 kerékpár gyártásával.  1939-től kerékpárjaik közül a Scelta Corsa fa felnikkel rendelkezett, míg a Folgoren emellett egy négysebességes Campagnolo váltó kapott helyet.

Az 1930-as években teherautók gyártásával is elkezdett foglalkozni a cég, és később a második világháború során el is látta az olasz hadsereget. A háború után a gyártás abbamaradt, ugyanis a gyárat lebombázták.

Bianchi létrehozott egy autómárkát is 1955-ben, az Autobianchit, együttműködésben a Pirellivel és a Fiattal. Nem sok modellje volt a cégnek, sőt kizárólag kis autók gyártásával foglalkoztak, a legnagyobb volt közülük a rövid életű Autobianchi A111. Hasonló kategóriájú Fiatoknál ezek az autók többe kerültek, ahogy a kerékpároknál a mai napig érzékelhetjük mindezt. Az Autobianchit végül a Fiat felvásárolta és integrálta a Lanciaba.

A Bianchi motorkerékpár gyártásával már a XX. század elején is igen komolyan foglalkozott. Szintén készített motorokat a versenysport és persze a hadsereg részére is, végül ezt a céget is felvásárolta egy másik nagy olasz gyártó, jelen esetben 1967-ben a Piaggio.

A Bianchi és leányvállalatai (Legnano, Gitane, Puch és Chiorda) 1997 májusában a Cycleurope csoporthoz került, amely az egyik legnagyobb kerékpáros konszern, a svéd Grimaldi Industri AB tulajdonában van. A Bianchi USA az amerikai divíziója a cégnek, melynek központja a kaliforniai Haywardban van, ők kizárólag az amerikai piacra készítenek kerékpárokat. A cég olaszországi központja Treviglioban található, és az itt készült Reparto Corsa bringák az egyetlenek, amelyek eljutnak az Egyesült Államok piacára.

Meg kell valljam, nem kis munka volt összeszedni ennek a cégnek a történetét, ám annál izgalmasabb. Rengeteg apró érdekesség, nem is gondoltam volna, hogy kedvenc kerékpárjaim atyja mennyit tett a mai modern kerékpárok kialakulásáért. Egyben már évek óta biztos vagyok: előbb vagy utóbb nekem is lesz egy Bianchim, természetesen a hagyományos színben!

 
* (szerk: a linken Laura Pausini legújabb albumának dala található, ugyanezen cím alatt)