Úgy gondolom, hogy egy visszafogott ember vagyok! De ha Materáról fogok beszélni, akkor csak lelkendezve, magamból kifordulva fogom tenni. Én olyat láttam ott, amilyet eddig soha!

Csoda! Sziklákba bújt, sziklákra épített, sziklákból kinövő házak, egészen hihetetlen rendezetlen rendbe építve. Mese, játék! Minden ház egy külön történet, minden háznak más a formája, minden ablak, minden ajtó más, házak között, házakban boltívek, izgalmas cserepek, néha mozaikok, néha fa, rendezetlenségből valami hihetetlen harmónia. Tökéletes szimmetriamentesség. Évezredes sziklák, évszázados téglák, kövek, falak.

Itt a Sassi nevű kerületet próbáltam leírni, a bámulatos házakat. De a hegy mellett, körül, közvetlen közelében hegyoldalak, a hegyoldalakban pedig barlanglakások. Ezekről, pontosabban az itt élőkről, elképesztő nyomorukról írta Olaszországban közismert könyvét, 1945-ben Carlo Levi, Cristo si è fermato ad Eboli (Krisztus megállt Ebolinál) – most látom, hogy film is készült a könyvből (gonosz szurkolók parafrazálták a címet egy Matera-Potenza ütközetkor!). Csodálatos és hihetetlen látvány, ma már természetesen lakatlanok az emlegetett barlanglakások. Ha már felmerült 1945: két évvel korábban Matera volt az első Mezzogiorno-, vagyis dél-olasz város, amelyik fellázadt a nácik ellen.

Úgy lehet sétálni a városban órákat, hogy nem látni egyetlen reklámot, egyetlen hirdetést – leszámítva a bedendbrékfászt feliratokat –, úgy lehet sétálni, hogy nem bömböl – sőt nem szól – sehonnan teknó, csak néha hegedű, elvétve zongora. A templomokban cédéről néhol barokk zene, máshol gregorián szól. Nekünk nagyon tetszett ez az élő hangulat. Az emberekben pedig csak barátság. Mi legalábbis csak ezt találtuk: hosszan magyarázó bácsi, magabiztosan irányt adó fiatalember, hosszasan kísérő helyi erő. Üzletekben, kávézókban végtelen jóindulat.

Megismertük Egidiót az egyik remek tér kávézójának tulaját, aki elmesélte a város történetét, a börtönből kávézóvá alakított helyiségének történetét. Mesélt filozófiát tanult fiának reménytelen munkanélküliségéről, ennek kapcsán ostoba állami intézkedésekről, ciszternáról, Matera históriáját leíró könyvekről, korrupcióról, csalásról, emlékeim szerint 50-es években épült használatlan repülőtérről. Volt idő minderre, mert március volt és hideg – gyakran nullfok közelében. Volt idő, mert a turisták még nem fedezték fel ezt a csodavárost. Majd 2019 előtt, után ébrednek többen, mert Matera akkor lesz Európa kulturális fővárosa.

Amit ma tudni szokás a városról: Mel Gibson itt forgatta Passióját! A helyiek közül is néhány így próbált bevágódni, pedig nem ez a tény nyűgözi le az ottjárót. Mondhatnák azt is, hogy Pasolini itt forgatta a Máté Evangéliumát (itt a teljes film!), de valami miatt nem így történt.

A vendéggel, a turistával valami hihetetlen kedvességgel bánnak. Erről hamarosan (napokon belül) bővebben írok. Lehet – sőt, nagyon valószínű, hogy ehhez köze van a nyelvtudásnak is. Egyelőre csak annyit, hogy végtelen kedvességgel, figyelmességgel találkoztunk mindenütt, illetve, hogy megismertük az állítólag csak helyben zöldellő rapa nevű növényt, melyet tésztára téve ettük, s véleményünk szerint a brokkoli barátja. A pizzáinkat, bárányunkat, borunkat, mind jó áron vettük. Kétszer is pontosan 20 eurót kértek a két fogásért, említett italunkért, sőt egyszer belefért egy kis édesség is.

Materának van egy sötétebb oldala is. Sötét és vicces. Borzasztó komolytalan! Utcaszámot ne keress, segítőszándékot ne vedd biztos tudásnak, megtalálni valamit gyorsan ne remélj! A szállás megtalálása ott kezdődött, hogy az állomásra befutva a pénztáros néni legalább 10 percig keresgélt a térképén, majd útbaigazítva elküldött egy másik irányba. Utána magabiztos emberkék, mosolyogva irányítottak erre, arra, amarra, de valahogy nem sikerült a Santa Cesarea 9-et egész pontosan behatárolni. Mikor megtaláltuk, akkor kiderült, hogy házinénink nincs ott, de 10 percen belül érkezik. 20 perc múlva ott volt! Megérte várni, mert olyan lakást, alias apartmant kaptunk 55 eurós áron, hogy csak na. Mehettünk volna 5-en is, akkor is 55-öt fizettünk volna. Az olasz tulaj egy rokonszenves román asszonyságra bízta az ügyek intézését.

Ennek a sötét oldalnak volt még sötétebb foltja. Vasárnap a hazaindulás kis híján meghiúsult, ugyanis akkor tudtuk meg, hogy a térségben egyetlen vonatállomás sincs nyitva vasárnap!!!!!!! S az első busz csak délután 2-kor hajt Bariba. A négy napja megismert pénztáros néni, aki az állomás információsaként is működött közölte, hogy nincs esély vasárnap délelőtt Bariba utazni. A buszosok között érdeklődve derült ki, hogy mégis vannak minibuszok, amelyek biztosítják az összeköttetést Matera és a Bari reptér között.

Aki szereti a nagy-nagy sétákat, aki csodálkozni tud a totálisan szimmetriamentes épületeken, aki szereti gyönyörű kuszaságot, az ötletességet, az elképzelt középkort, a mindig más templomokat, a meséket, az jól fogja érezni magát!

Hogy lehet eljutni Materába? Körülbelül 20 ezerért oda-vissza repjegyet lehet venni Bariba (Puglia, Dél-Olaszország), utána autóbusszal irány Matera (4 euro). Ott pedig bízd magad a helyiekre!

Pár éve már született az olaszfórumon poszt Materáról, az ökovárosról, mint az Unesco védelme alá tartozó városról. Tudtam, hogy egyszer megnézem! Mindenki nézze meg! UFF!