Olasz fórum

Olasz fórum

Madbalee királysága - a tippbajnokság állása

2009. október 18. - popp

Hogy pünkösdi-e madbalee királysága az valamikor májusban elválik. Az viszont biztos, hogy a győztes-mindent-visz elvére épülő játékunkban nyolc fordulóból négyet behúzni nem kis teljesítmény. Nem csak madbalee produkált parádés fordulót a maga három találatával, hanem a Serie A csapatai is, de a meccsekről bővebben írni - alig félórával egy Roma vereség után - nincs érkezésünk.

Tovább

Rangadók hétvégéje (tippbajnokság 8. forduló)

Két hét után folytatódik Serie A és vele rendszeres hajszánk a telitalálatokért, amelyet a bizottság megbízásából ezúttal a hetiügyelet tippjei vezetnek föl. Az olasz csapatok az első hét fordulóban mindent megtettek, hogy megnehezítsék a dolgunkat. A két topfavorit, az Inter és a Juve is szaladt bele már váratlan pofonba. Egyelőre nem is körvonalazódik a nerazzuri és a bianconeri sokak által vizionált kiemelkedése a mezőnyből, sőt hét forduló után mindössze öt pont a különbség az éllovas Sampdoria és a kilencedik helyezett Parma között. A pozíciók viszont már szombat este jelentősen módosulhatnak, hiszen két rangadóval indul a forduló.

Tovább

Fordítás Gila-triplával (videóval)

Nem kis kellemetlenséget okozott Ciprus csapata a vébé kvalifikációt már szombaton Dublinban kibrusztoló olasz fociválogatottnak Parmában. A ciprusiak a tizenkettedik percben lőtt Okkas-góllal vezettek és előnyüket jó nyolcvan percig meg is tartották, sőt a második félidő elejétől egy Michel gól nyomán bő félórán keresztül két gólos előnyt őrizhettek.

Tovább

Padlizsános sült tészta (mbemba főz, 6.)

A terv az volt, hogy elkészítem az alla Norma-féle tésztát, de amikor láttam, hogy ott nélkülözhetetlen elem a ricotta salata (ammilyena és hol lehet venni?). Így lett belőle padlizsános sült tészta. Penne volt ezúttal itthon. A recept nem volt meg, ezért emlékezetből és a korábban begyűjtött elismerésekből dolgoztam.

Tovább

A hegy nem bocsát meg

Hihetetlenül adatokkal szolgál a polgári védelem és a Legambiente (egy elismert zöldszervezet), bár nem valószínű, hogy az itt említendő adatok lesznek azok, amelyek ráébresztik az olasz döntéshozókat és természetrombolókat döntéseik felelősségére.

Nos, a két társaság megállapítása szerint Olaszországban 10 településből 7 vagy áradástól, vagy földcsuszamlástól fenyegetett. A veszélyeztetett tartományok sorrendje: Kalábria, Umbria, Val d’Aosta, Marche és Toszkána – Szicília mellett persze. Ez is jelzi, hogy a múlt héten főképp Messina környékén történt tragédia helyén kívül sok-sok hely van Olaszországban, ahol a biztonság nem elsőrangú. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy hasonló léptékű tragédiák történhetnek a veszélyeztetett régiók mindegyik helyszínén, de…  Hogy mekkora a baj, arra bizonyíték, hogy 2006-ban Ischián történt négy halálos áldozatokkal járó fölcsuszamlás; 2008-ban Szardínián haltak meg egy sárzuhatag alatt; idén Venetóban volt két halottja egy fölcsuszamlásnak. Ennél jóval hosszabb a tragikus események sora, ezeket csak azért gyűjtöttem így össze rövid keresgélés után, mert jelzi, hogy Itália egész területére jellemző a veszélyeztetettség (a kormánymegbízott szerint 25 milliárd euró kellene a biztonságos Itáliához).
Tovább

Nevek nincsenek, csapat van! (Íme az olasz ifik)

Őszintének kell lenni – ezúttal is –, mikor megpróbálom bemutatni az olaszok 20 éven aluli válogatottját: nem ismerem őket! Az olasz játékosokat még arrafelé, Olaszországban is be kell mutatni, merthogy nem a krém (Santon, Okaka, Balotelli, Paloschi, Macheda) repült Egyiptomba.

Albertazzi

Kik mégis az ismertebbek? Mindenekelőtt Michelangelo Albertazzi, a Milan védője. Tud ő játszani a baloldalon is, középen is – ezért jut sokak eszébe –, hogy ő lenne Maldini örököse, de egyelőre Favalli és Onyevu van inkább előtérben. 2007-ben a Milan 1 millió eurót fizetett érte a Bolognának. Említettük, hogy védő, ami nem akadályozta abban, hogy a jelen világbajnokságon már két gólt szerezzen. Új Buffonnak van meghirdetve Vincenzo Fiorillo, aki valóban jó kapus, de egyelőre a Sampdoriában kellene előrébb fészkelődnie, de Castellazzi mindent véd, vagyis Fiorillónak nincs sok esélye a kikötővárosban. Még Fabio Sciacca az, akinek neve mond valamit a Serie A lelátóin. Őt Zenga dobta be a cápák közé, vagyis volt ő már kezdő a Cataniában (először 2009 márciusában). A cataniai születésű ifjonc a középpályán szorgoskodik.
Tovább

20 éven aluliak: Olaszország-Spanyolország 3-1 (videóval)

A csoportjából harmadikként továbbjutó olaszok a sokkal esélyesebbnek tartott spanyolokkal meccseltek: a Tippmix az olasz győzelemért 5,75-szörös pénzt ajánlott, de az itáliai sportmédia is hasonlóan gondolkodott A 60 percet emberhátrányban focizó ibériaiakat legyőzte a sok-sok másodvonalból érkező játékossal nekigyürkőző squadra azzurra. Nem volt könnyű szülés, de az eredményt itt is jó látni!

Tovább

Gattuso visszatér (Lippi kerete)

Lippi ezzel a regimenttel megy Dublinba, majd Parmába. Október 10-én, szombaton Írország az ellenfél, majd szerdán Ciprus. Teljes a bizalom Gattusóban, hiszen visszatérhet a világbajnok csapat egyik legnagyobb harcosa, pedig távol még a csúcsforma. Cannavaro behívása talán meglepetés, hiszen sérült volt mostanában, ráadásul az első meccsen eltiltás miatt nem játszhat. Santon is ott van, pedig nem kezdő az Interben. Kívánjuk, hogy a válogatottban bizonyítson Múúúúúnak.

Az Udine három játékossal van ott a keretben
Tovább

100 éves a Bologna (3 arany Weisz Árpáddal)

Ma százéves a Bologna FC, mi pedig elmondhatjuk, hogy nem lett volna Olaszország egyik legsikeresebb klubja, ha nincsenek segítségükre honfitársaink. Én tudtam Weisz Árpádról, hallottam Lelovics Györgyről, Mike Istvánról, rémlett Sárosi György, de utána nézve az egyesület történetének újra és újra felbukkan egy magyar, majd még egy magyar. Meglepő? Kicsit sem!

Tovább

Tragikus földcsuszamlások Szicíliában

Éjszaka Szicília egész területét, de főleg Messina környékét felhőszakadás, illetve nagyon kitartó esőzések érték, aminek következtében földcsuszamlások következtek be. A természeti katasztrófa nyomán többen életüket vesztették. Biztos, hogy 17-en meghaltak, illetve mintegy 40-en embert kórházba szállítottak.

A Messina melletti Scaletta Zanclea, Santo Stefano Briga és Giampileri a leginkább érintett települések. Segítők érkeznek egész Olaszországból, azonban komoly akadályokba ütköznek, mert pontosan a tragédia jellegéből következően nehezen megközelíthetők ezek a helyek. Cataniából például nem megközelíthető a környék.
Tovább

Jaj szegény Milan! (tippbajnokság, 7. forduló)

Bari-Catania 2-1. A vendégek három vereség után, háromszor döntetleneztek. Most újra veszíteni fognak. Valószínű csak azért gondolom így, mert láttam a Milan ellen meggyőző Barit, a Cataniát pedig még nem láttam.

Inter-Udinese 3-1. Az Udine nem kapott gólt az utóbbi három meccsén, ott van Di Natale, meg sok más jó játékos, de hát az Inter nem tékozolhat sokáig, meg erősek is. Maicon eltiltott.
Siena-Livorno 1-2. A kis toszkán rangadó. Egy gólt lőtt eddig a Livorno, de amióta láttam a Juve ellen őket – Buffon csak úgy repkedett a kapuban –, azóta hiszek nekik.
Tovább

Buta GDP (videóval)

Végre megjött az esze valakinek!!

Az olasz gazdasági napilap (Il Sole 24 Ore) úgy döntött, hogy végre nem a GDP (Bruttó Hazai Termék) szerint állít fel egy sorrendet. A lapnál úgy gondolták, hogy érdemes lenne végre az emberek igazi hogylétét felmérni. Így lett a PIL-ből (Prodotto Interno Lordo, alias GDP) BIL (Benessere Interno Lordo = Teljes Hazai Jólét, kábé; esetleg Teljes Belső Hogylét, mert jólét ugyebár nem mindig van:), tehát az emberek tapasztalatai lettek a mérték. Nem hülyeség! Nem például egy multinacionális cég remeklése, vagy a fogyasztás.
 
A BIL-t nyolc tényezőből számolták ki: anyagi feltételek, egészség, tanulás, személyes tevékenységek, a politikában való részvétel, szociális kapcsolatok, környezet, pénzügyi bizonytalanság és biztonságot érintő gondok (utóbbi kettő egy tényezőnek számít). Szóval nem a bruttó hazai termék (dzsidipi) lett a fontos, hanem az egyén, a család, a szűkebb környezet.
 
Sajnos a cikkben nincsenek kifejtve pontosabban a fenti kategóriák, de az írás megemlíti, hogy a tanulás kapcsán figyelembe vették a városban élő egyetemet végzők számát. A biztonságérzetet pedig a 100 ezer főre eső bűnesetek számával mérték.
 
Az első helyekre kell-e mondani nem Milánó és Torinó került, hanem a Romagna-Marche- Toszkána háromszög városai. A leg Forlì-Cesena (Forlì és Cesena amúgy önálló városok Emilia-Romagnában), őt követi Ravenna, Firenze és Siena. A lista végén, tévedés ne essék, a PIL-ben is gyengén teljesítő déli városok szerepelnek: Siracusa az utolsó – a napokban ,,fedeztek fel” egy óriásméretű engedélynélküli szemétlerakót –, de Nápoly, Palermo, Agrigento is ott van a lajstrom végén.
 
Forlì-Cesena kapcsán emlegetik, hogy itt a városlakók hajlandók lemondani a tengerparti hétvégéről is, ha választás van, vagyis részt vesznek, amiben csak lehet. Nem csak a választásokra kell gondolni, hanem például az önkéntes munkára is. Az uniós választásokon való részvétel 12 ponttal haladta meg az országos átlagot.
 
Kedvenc városok után böngészni itt lehet a BIL-listán!
 
A cikk idézi Robert Kennedy volt amerikai igazságügy-minisztert (1961-63) is, aki ezt mondta körülbelül: A GDP mér mindent, leszámítva azt, amiért élni érdemes!
 

Játszunk piros-fehér-zöldeset a BL-ben III. (2. fordulo)

Uj fordulo a Bajnokok Ligajaban, uj fordulo a jatekunkban. Ebben a forduloban ket papirforma es harom haromeselyes meccsre lehet tippelni. Magyarsagom indittatasabol a Loki meccset is a haromeselyes meccsek koze soroltam. De miert ne? A Liverpool ellen is helytalltak a fiuk. A Fio es Pool meccset erzem a Bayern - Juve meccs mellett haromeselyesnek. Bar a maradek ket meccsre sem allitanam, hogy a Kazan vagy a Zurich nem tud megcsipni egy-egy pontot, de kevesbe tartom valoszinunek, mint, hogy ebben a forduloban pont nelkul maradnak, ezert en igy tippeltem zarojelek kozott.

Tovább

Milannak fütty, madbalee-nak taps (Tippbajnokság, 6. forduló)

Fura egy forduló volt, az már biztos! Az Intert elkapta az ismét magasra törő Samp! A Juve, Milan döntetlenezett. Utóbbit pedig nagyon elverhette volna a lesajnált Bari. Igaz, 1-0 is lehetett volna.

Ehelyett a közönségük kifütyülte őket. Fura érzés hallani, látni hogy világbajnokok (Gattuso, Zambrotta, Pirlo, Inzaghi, Nesta), vagy csak Milan-hősök (Ambrosini, Seedorf) szenvednek, kínlódnak, aztán csak úgy zúg a fütty! Ennyit számított Kaká?? Majd a BL-ben, a Milan igazi hazai pályáján más lesz! Talán. Szerdán mindenesetre a zürichiek látogatnak a San Siróba.
Tovább

Újabb felmérő a Marassiban (6. forduló, tippbajnokság)

A Samp-Inter a Genoa-Juve meccs tükre, szóval ugyanaz a felmérő vár Militóékra, amelyiken így-úgy túljutott Buffon és csapata. De egymásnak feszül a két dobogót, kupát követelő északi vár is, Udine és Genova!

Csütörtök után ismét nagy buli lesz a Marassiban 

Ha bizonytalanság van a meccsek kimenetele kapcsán, csak ide süss, mbemba megmondja:
Tovább

Ma este (is) szép volt a calcio (Zigi nyerte a fordulót)

Ez tetszett! Minden volt, ami kell a jó focihoz: izgalom, gyönyörű stadion, csomó jó olasz játékos, elképesztő közönség, argentin konfetti a pálya szélén, angol lelátó, nem akadékos bíró, lendület, hév, tűz. Volt ugyanakkor a pályán két edző is: az egyik lendületes játékára, határozottsággal, letámadással válaszoló másik. Voltak viták, mosolyok, keménységek, színészkedések, elnéző mosolyok.

2-2? Genoa-Juve? Ugyan, kit érdekel?
Tovább

Tészta alla borsmustár, alias rukola (mbemba főz 5.)

Nem is értem miért vártam eddig a rukolával. Nem értem, mert eddig mikor kóstoltam mindig ízlett. Őkesernyékessége most sem keltett csalódást.

Ízlelgetni szívesen emelgettem ki eddig is mindenféle salátákból, illetve emelgettem le a pizzákról. Receptet a neten kerestem, aztán egy kicsit variáltam is. Végül így hoztam össze. Megfőztem a tésztát, és a tészta vízébe beletettem a bevagdosott paradicsomokat. Utóbbit jól meghámoztam, felaprítottam, és egy kisebb adag só mellett, borsot is tettem rá. Ezt már a serpenyőben. A dobozban vásárolt rukolát megmostam, hozzákevertem a tésztához, majd a paradicsomot rálöttyintettem.
Tovább

Buffon megint mindent véd (tippbajnokság, 5 forduló)

Az európai placcon szereplő csapatok most megtudják mi az, hogy terhelés. A Genoa és a Lazio talán már ezért gyengélkedett a hétvégén. Az eminensek (Samp, Juve négy meccs, tizenkét pont) pedig megmutathatják, hogy mennyire eminensek.

mbemba megmondja:
 
Atalanta-Catania 2-0. Antonio Conte megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa, bizony lehet edzője egy nagynak is. Ehhez ki kell rángatnia a …-ból a bergamóiakat.
Bari-Cagliari 1-0. A szárdok idén még nem rúgtak gólt akcióból. Ez azért égő, különösen a tavalyi brillír után. A Bari viszont eddig veretlen. Marad is!
Bologna-Livorno 0-2. Lucarelli lő egy gólt az elején, majd küzd-küszködik a Bologna, de nem jut semmire. A végén egy kontrából pedig újra betalálnak a vendégek. Ha Buffon nem a Juve kapusa, akkor a livornóiak most három ponttal előrébb lennének. Odafigyelni Candrevára!
Fiorentina-Sampdoria 0-2. Jó, jó a Firenze otthon, de a Samp nagy falat és a torkukon akad. Cassano eddig négy gólpasszt adott, most is ad egyet, legalább egyet. Jut eszembe, Pazzini hazatér. De hogy otthon fogja-e érezni magát? Nem biztos!
Tovább

Szétszakadtunk (tippbajnokság 4 forduló után)

Szétszakadt csapatunk, mint mikor Armstrong megrántotta a mezőnyt. Vagyunk egy páran Ullrichok! Így alakult, mert az eddig 1-1 győzelemmel álló Frajti és madbalee elvitték ezt a fordulót.

Ha minden igaz, akkor 2-2 telitalálatuk volt, és 6-6 meccs kimenetelét találták el. Tehát popp, Frajti és madbalee 2-2 győzelemmel első, a többség 0 pontos.
 
SZERDÁN FORDULÓ!!
 
süti beállítások módosítása