Veszélyes élete van már régóta az olasz h-nak. Van, aki azt mondja, hogy értéktelen (Non vale un’acca, vagyis:
Nem ér egy h-t sem!); régebb és még régebb kiirtották volna, mások pedig kiröhögik, pedig megpróbál elrejtőzni egy k alakjában. Én is röhögök, mikor azt halljuk a löttyre Firenzétől Sienáig, hogy hohá-holá.
Na jó, lehet, hogy nem is rejtőzködés kérdése. Mondják, hogy azért van arrafelé ez a há, mert korábban az etruszkok nyelvében nem volt ká, s így azt ott később sem ejtik – bizonyos helyzetekben.
A h eleinte boldogan élt szavak elején, közepén főleg, talán a végén is; volt olyan, hogy használták, ha kellett, ha nem: Hodie mihi, cras tibi (Ma nekem, holnap Tibinek!) – mondták a pórul jártak a vihogóknak.
Többet beszéltek, akkor a népek, s kevesebbet írtak, így jó és szép élete volt spiránsuknak. Kőbe vésni mégiscsak nehezebb, mint tollakat rángatni, tabulátorokat gyötörni.
Aztán megjelent a nyomda, s ott mindenféle anyagias emberke. Egy ilyen, egy velencei, Aldo Manuzio, azt mondta a csinkuecsento közepén, hogy: Megvagyunk mi h nélkül! A háttérben a mohóság állott: kábé 1/30-addal csökkentjük a költségeinket, mondták a súgók, akik azt is mondták, hogy mondja azt a Velencei Corriere-nek: Parasztjainknak elég bajuk van, egyszerűbb lenne nekik, ha nem lenne ez a … Nem kell ez nekik! Olcsóbbak lennének a könyvek! – jött a fő-fő érv. Ezt mondta. Állítólag!
Manuzio védője most súgja, hogy előtte vesszőkel és pontokkal, s egyéb központokkal gyarapította az írott nyelvet. Szóval, nem volt ő spórolós, na! De a mögötte állók: Hahaj! Fogukhoz verték a zecchinót.
Egy hajításnyira – időben és térben – élt a széplelkű, könnyűtollú, hosszan író Ludovico Ariosto, ő pedig jól megmondta: «Chi leva la H all’huomo non si conosce huomo, e chi la leva all’honore, non è degno di honore», vagyis: Ki a h-t elhagyja, az egy suttyó!
Tovább folyt a dulakodás, jöttek a kreatívok – főleg egy Policarpo Petrocchi nevű –, s azt diktálták volna, hogy legyenek a h helyett hangsúlyos ò-k és à-k. A másik fele (Fanfani és Rigutini) azt, hogy pont úgy jó minden, ahogy van! Kell-e mondani, nem győzték meg egymást. Ez volt a nyolcszáza évek második fele.
Mussolini nem sokat vívódott, a Duce alatt a gyerekek ilyen mondatokat írtak, hogy: «Pino e Piera ànno – Volt h, nincs h! – un panino ed una pera» Szóval, semmi latin maradvány, semmi szóeleji h, megfosztották az avere ige alakjait h betűjüktől.
A Blicco megírta azt is, hogy pápaválasztáskor a parancs az volt, hogy – különben nincs Lateráni Egyezmény, nincs Vatikán –:ABEMUS PAPAM-ot kell üvölteni a teraszról.
Állítólag!
A háború után ismét szanaszét voltak a h betűk mindenhol. Egyszer egy sokat beszélő, aranylábúak fejébe igéket öntő edzőt egyenest H.H.-nak hívott a sajtó, mert túl azon, hogy Helenio Herrera volt, gonoszabbak szerint ez Habla Hablát jelentett – nálunk ez, ugyebár, hablatyol formában gyűrűzött be.
Az új hullám pedig megkerülhetetlenné tette a h-t A Csizmán is: holiday, homeless, hard így, hárd úgy, heavy így, heavy úgy, hobby, hooligan,…
Szóval a h rinascimentója, reneszánsza van! Minden happy, minden Hollywood és Hawai azóta Olaszországban, meg mindenhol!
A Chievóban viszont ismét hozta a szokásosat, merthogy Veronában már otthon van Luciano. Nagy kedvvel játszik azóta is minden meccsen. Robotol, néha trükközik, a szélen rendre felér a kapu elé, visszazár, ütközik, s ma már néha előfordul, hogy egy ütemmel később ékezik egy összecsapáshoz.
Rendhagyó fordulót rendeznek a héten a Serie A-ban, illetve ez a kijelentés sem fedi le a teljes igazságot, hiszen meccsek sora tolódik át a következő hétre. Nem feltétlenül az EL-ben való jó szereplés jutalma ez a plusz egy-két pihenőnap – mind a négy Európa Ligában szereplő klub akkor játssza soron következő bajnokiját -, bár igazándiból az is lehetne, hiszen a négy közül három is várhatja a decemberi sorsolást, és a februári megmérettetést. Hogy mit láthatunk a következő néhány napban? Lesz itt szicíliai derbi, Milan – Juve összecsapás, hétfői és keddi TV-s meccsek.
Márpedig ez tényleg utópia volt. Egy mérnökember fejébe vette, hogy kiszakad a társadalomból – az olasz államból pontosabban –, s az Adrián, mélyen benn a tengeren egy szigetet hoz létre, ahová elviszi feleségét is, s létrehozzák a maguk apró-apró államát.
Például most is, mi történt?! Gondoltam megnézem őket a lendületes, erőteljes Atalanta ellen, aztán megnéztem az első félidőt, s már el is dőlt a meccs – 3-1 volt és emberelőny.
A többnyire jó átlagot hozó nemzetközi szereplés után folytatódnak a Serie A küzdelmei, amelyből magasan kiemelkedik a Lazio – Roma fővárosi derbi. De lesz nekünk 
Szerkesztettem egy könyvet, s ezt szeretném ajánlani nektek! Illetve annak bemutatójára hívok a téma iránt érdeklődőket (szerda, november 7., 5 óra, Bem mozi). A könyv törzsanyaga egy füzet 1944-ből. A cím is erről árulkodik: 
A könyv törzsanyaga tehát a 45 oldalas füzet, melynek fakszimile változata szerepel a könyvben. Utána helyet kap a füzet szerkesztett változata – 98 százaléka változatlan. Szerkesztett itt azt jelenti, hogy néhány mondatot érthetőbbé tettem, illetve, hogy gyakran lábjegyzetek szerepelnek mellette.
Persze, hogy mindenkit érdekel a Milan, a Roma, a Klose nélkül játszó Lazio, a Cavani nélkül játszó Napoli, de... a Juve-Inter, az Juve-Inter!
Többször eszembe jutott, hogy tökös ember ez a Stramaccioni – tökösebb a San Siróban csak Zanetti volt. Ferrara viszont a legkevésbé sem az! Uff!
Palermo-Milan (kedd, 8,45). Jó lesz figyelniük a palermói védőknek, mert két fürge próbál majd keverni a védelmükben. Allegri maga mondta, hogy Pato kezd El-Shaarawy mellett. A Genoa ellen már egész szépen, lendületesen játszott a piros-fekete csapat. Miccolinak egyelőre nincsen társa. Szerintem szomorú estje lesz a palermói vezérszurkolónak. Azért, így jobban belegondolva, ez a Pato-El Shaarawy páros hosszú évekre megoldás lehetne. Az egyiptomi fordulók óta remekel, Pato pedig végre Ibra árnyékától – és végtelen kivagyiságától – megszabadulva nagyot is alkothat.
A Lazio például úgy focizott, hogy a Milan megszeppent kiscsapatnak tűnt (3-2, így 1-0, 2-0, 3-0). Jogos lehetett itt a kérdés nyáron, hogy minek kell egy Petkovics a Lazio kispadjára, de a szerb remekül folytatja az évek óta zajló nagyszerű munkát. Vannak a klasszisok: Klose, Hernanes, de a szürke szorgalmasokból álló középpálya egészen szépen robotol. Most Gonzalez és Candreva volt kimagasló – a válogatottat kiküzdő utóbbi hatalmas gólt lőtt. A védelemben pedig Dias, aki hihetetlen tudással és odaadással hozza magát – hogy milyen energiákat felszabadítva küzd, arra ábraként ott volt egy mentése utáni öröme.