Barátok jöttek hozzám, s azt mondtam: én már beleuntam az állandó tésztacsinálásba! Lehet, hogy rosszabbul járnak, de én akkor is mást készítek – kockáztassunk un po’! Na, így jutottam a peperonatáig (lehet, hogy a tudatalattimban az azúr Pepe járkált?) – peperonata, vagyis szicíliai lecsó.

Írtam egy mailt kérve benne egy komenetelőt (most már tudom, hogy ő Horváth Anett, http://giuliettamasina.gportal.hu/), hogy írjon nekünk kicsit Giulietta Masináról. Ecco!

Federico Fellinit, a világhírű, zseniális rendezőt nem kell bemutatni, jóformán az egész világ ismeri nevét – bár a percsztárokat előtérbe helyező közízlés, és a nem túl fényes média miatt ma már csak egy szűk réteg foglalkozik a filmjeivel. Az ő örök társa, múzsája, ihletője egy parányi, de emellett varázslatos egyéniségű színművésznő: Giulietta Masina (1921-1994) – akit Olaszországban „Nemzet Csillaga” jelzővel illetnek. Olyan nemzeti kincs, mint nálunk Ruttkai Éva, vagy Domján Edit.

Utcát neveztek el róla, kiállításokat rendeztek életéről, megihlette a képzőművészeket, számtalan festmény, szobor, karikatúra készült róla. Számtalan – nem csak olasz – rendező hivatkozik, utal rá, Lars von Triertől (Hullámtörés) Woody Allenig, Bacsó Pétertől Mészáros Mártáig. Számtalan színésznő vallja Giulietta Masinát kedvencének, példaképének, játékstílusát sokan próbálták utánozni. Számtalan váltakozó színvonalú színdarab, balett, musical utal a színésznőre, illetve egyes szerepeire. Giulietta Masina nem tartozott a hagyományos típusú színésznők közé: stílusa egyedi volt – főleg Fellinivel készült filmjeiben.

Nem ismerem a paraguayi csapatot, azonban azt tudni lehet, hogy a selejtezőkön tizennyolc meccsen csak egy ponttal szerzett kevesebbet, mint Brazília, viszont öt ponttal verte Argentínát. Hazai pályán pedig mindkettőt elverték. Keretük ránézésre nem árulja el, hogy annyira jók lennének, de az említettek beszélnek.

Kilenc világbajnok van ott Dél-Afrikában, itt megpróbálok még bemutatni öt embert, akikben személy szerint bízom, illetve akik vb-n és eb-n nem bizonyítottak, így nem olyan ismerősek itthon. Ők azok, akikben benne van a lehetőség, hogy a vébé után a kispályásokon őket kiabálják, hogy ők legyenek a Schilaccik, a Grossók. Di Natale és Bonucci a kedvenceim.

Többek között azért szurkolunk az olaszoknak, mert ilyen emlékeink vannak!

Tardelli, 1982

 Paolo Rossi, 1982

Az 1986-os mexikói emlékképeink valami miatt

törlődtek közös emlékezetünkből   :)                    

 Salvatore Schillaci, 1990

 Roberto Baggio, 1990 

 Roberto Baggio, 1994

 Bobo Vieri, 1998

Francesco Totti és byron moreno, 2002 

Fabio Grosso, 2006

Rino Gattuso, 2006

Ma kezdődik a vébé, és hogy mi lesz az olaszainkkal arról sejtésem sincs, viszont úgy érzem ennek a jó öreg számnak több sora találó most is!

Tegnap reggel megérkezett a címvédő is Dél-Afrikába; délután edzés volt, utána pedig Lippi ismét válaszolt az újságíróknak. Megint elmondta a szokásost, vagyis, hogy kik az esélyesek: sopratutto (mindenekelőtt) Brasile e Spagna, aztán 5-6 ország, mint Anglia, Hollandia, Argentína, Franciaország és Olaszország. A jó öreg Marcello ismét válaszolt néhány a hiányzókat illető általános kérdésre, de Lippi ügyvédje már elmondta itt, hogy kik miért jutottak ki, illetve nem jutottak ki a vébére.

Azt mondják olyan, mint Paul Newman

Lássuk az újdonságokat: Camoranesi már edzett, Pirlóval pedig számol a Mister, vagyis Cossu nagyon valószínű, hogy ha marad, akkor is csak nézőként marad (Marchisiónak térdével kellett óvatoskodnia). Pirlo talán a harmadik meccsre lesz meccsképes, de vár rá a csapat: ,,Gattuso és Zambrotta is úgy jött Németországba, hogy nem voltak készek az első meccsre. Egy amolyan Pirlo-helyettes fog játszani(Svájc ellen Palombót láttuk indítgatni Maggiót - jól indítgatni), akinek mások a jellemzői, de várunk rá, mert maradni akarunk. Robbennel és Drogbával hasonló a helyzet! Mindenesetre egy játékos nem nyer vébét, gondoljunk csak arra, hogy Messivel a csapatban, majdnem kiesett Argentína!”

Olyan napokat élünk, amikor egyszerű nem gondolni olyan sikersportágunkra, mint a vízilabda.

Új emlék került elő a 2006-es képalbumba! (az enyémbe legalábbis biztosan) A La Stampa újságírója ott téblábol Dél-Afrikába, és egy régi ismerőst kérdezett Materazzi kapcsán. A szóban forgó manus egy játékvezető, nevezetesen a mexikói Archundia, a németországi vébé fricc-digó elődöntő döntnöke.

Szóval, kiderült, hogy amikor lefújták a Grosso mennybemenetelével befejeződött dortmundi derbit, akkor Materazzi odarohant a kis mexikóihoz – 1,70-re nőtt –, jól elkapta, és megszorongatta – tiszta szerencse, hogy nyertek az olaszok. Archundia azonban óvta tekintélyét, és derék kőszoborként reagált az érzelemhurrikánra. Tényleg, mint egy reklámtábla!:) (mint mikor Puhl Sanyit cipelték a totózók elé:)

Mesélte egy jó barátom, hogy a pedagógia-pszichológia (pepszi) vizsgáján – tanári képesítéshez kell –, feltették azt a kérdést, hogy ismeri-é a taneszközök generációit. Tudta, persze, hogy tudta, hiszen fontos dolgokról lenne szó.

Azt nem állítjuk, hogy ha nincs Tüköry Lajos, akkor ma a Bourbon-stadionban játszanák hazai meccseiket Miccoliék, de azt igen, hogy Tüköry neve ott van lépten-nyomon a palermói utcákon, tereken, mert a helyiek – főleg az érdeklődőbbek – emlékeznek a város 150 évvel ezelőtti felszabadításakor meghalt magyar tisztre.

A körösladányi Tüköry (1830 szeptember 9-én született) itthon Bem seregében Erdélyben harcolt hadnagyként, majd a krími háborúban Guyon és Kmety mellett volt hadsegéd, miután a szultántól kitűntetést kapott. 1859-ben már Észak-Olaszországban a magyar légióban van, és innen már egyenes az út Garibaldi csapatába, az úgynevezett Ezrek közé (körülbelül ennyien voltak a Genova mellől Szicíliába hajózó garibaldisták, akik Nápoly felé vonulva szabadították fel – mondja a hivatalos történelemírás – Délt).

A kísérletek folytatódnak! És úgy néz ki lesz is ebből valami. Maggióé volt a jobb, és ezt a nápolyi kihasználta. Ment előre, s Palombo, Montolivo dobta is ki a labdákat. Ez a rész nagyon jól működött. Miképpen jól működött majdnem minden: Zambrotta – ő volt a csapatkapitány – nem próbálta meg azt, amit Maggio – biztosan, nem is kérte erre Lippi, de magabiztos volt, sőt az első félidőben létfontosságú mentése is volt. Montolivo a gól előtt hibázott, de ezen túl szervezett becsülettel. Palombo társa volt ebben. Cossu játszott egy félidőt, ügyes volt, de semmi rendkívüli (Ha Pirlónál komoly a baj, akkor a karmester helye az utazó keretben az övé lehet).

Olasz teniszezőnő nem játszott még Grand Slam-döntőt. Soha! Francesca Schiavone viszont Párizsban nem csak döntőt játszott, hanem nyert is.

Nagyot esett Valentino Rossi a mugellói edzésen. Háromnegyed 11-kor első körét teljesítette volna keménygumival, lassított, hogy elengedje egyik versenyzőtársát, majd a kanyarból (Biondetti-kanyar) kijövet, mikor gázt adott a motornak a Yamaha eldobta a világbajnokot.

A 2006-os vébét beharangozó reklámok óriásiak lettek (Cannavaro németet tanult, Toni a bajoroknál próbált csajozni, Herr Totti szörnyűlködve a német konyhát próbálgatta, Kaká pedig táncikált). Nekem az újak is nagyon-nagyon tetszenek!

A Rai Unón 1959 óta volt egy műsor, amelyik úgy odaragasztotta a népeket a tévéhez évente egyszer, mint a foci vébé négyévente. Főleg gyerekek tomboltak állatira, meg szülők hallgatták, nézték a tévét párás szemekkel. A Zecchino d’oro a gyerekek San Remójának volt kitalálva.

Nem csak a Félszigeten nézték, de tudom, hogy itthon is rajongtak a gyerekkórusért, ahol érzésem szerint nem előválogatókon megrostált sereg volt. Nem, mert volt túlsúlyos, szeplős, egyenesen néző, keresztbe néző, pisis, hugyos, kakás, szépfiú és szépleány, meg bűnronda is mindkét nemből. Szóval nem lehetett volna Bévacsba menni vélük.

Csak a második félidőt volt lehetőségem megnézni. Abból kiderült, hogy mindkét csapat nagyon lelkesen játszott. A mexikóiak szépen járatták a labdát, magabiztosan fociztak, az olaszok pedig rendre későn értek oda.

A kórházainkban alighanem még mindig dúl a betegek és az orvosok közötti szakmai vita, mikor egy beteg diagnózisát, kezelését meg kell állapítani. A betegek annyira biztosak a dolgukban, hogy már a kezelésre, a műtétre is szívesen vállalkoznának. Egy barátom mesélte, hogy este arról álmodott, hogy a betegtársak éjjel jönnek a szikével. Így van ez a világbajnoki keretekkel is. Rengetegen tudják és megmondják a frankót! Ha kell, rajzolnak is hozzá. Hála az égnek, hogy az orvosok és a szövetségi kapitányok még szerepet kapnak.

Kapusok: Buffon (Juventus), De Sanctis (Napoli), Marchetti (Cagliari);

Vass Ádám Bresciája egyelőre nem jutott a Serie A-ba. Ez a Lecce és a Cesena csapatainak sikerült. A Brescia, a Sassuolo, a Torino és a Cittadella ezen a héten fog megküzdeni az élvonalért. Az utolsó fordulóban Torino és a Cittadella meccs volt (1-0), a felek viszont csak arra figyeltek, hogy senki ne sérüljön le, illetve, hogy ne legyen sárga lap: a torinói Zobolinak nem sikerült eléggé figyelnie.

A Bresciának ha sikerült volna nyerni az utolsó fordulóban – a Padova ellen –, akkor máris újra a Serie A-ra készülhetnének a lombardok. Ehelyett a Cesena jutott fel a Lecce mögött. Előbbiek húsz éve estek ki, de most sikerült két éven belül a Serie C-ből az első osztályig dobbantaniuk. Ismerős játékosaik kevesen vannak. Az ismerősök: Ivan Franceschini (ex-Reggina, -Chievo, -Torino), Giuseppe Colucci (Verona, Reggina, Livorno, Chievo), Greco (Genoa, Chievo), na meg a fiatal – Buenos Aires-i születésű – Schelotto, aki Komanék ellen többször is játszott a korosztályos válogatottban. De legismertebbjük a kapusuk az 1969-es Antonioli, aki 1988 és 90, valamint 1991 és 93 között a Milannal nagy sikerek részese volt, de a Romával is scudettót nyert. Stadionjukba (Dino Manuzzi) majdnem 25 ezren férnek be. Az elnök Ivan Campedelli - azonban nem rokona a chievói elnöknek (Luca Campedelli) - megmondta, hogy szeretne továbbra is fiatal játékosokra építeni. Cesena városa a bolognai székhelyű Emilia-Romagna tartományban van.

Örülnek a nyárból élők, beindult a csemeték fantáziája, a szülőké is és a politika is ízlelgeti –, és úgy látszik, ízlik is neki – azt az ötletet, amelyet a jobbközéphez tartozó Giorgio Rosario Costa (PdL – Il Popolo della Libertà – Szabadság Népe, ők Berlusconiék) vetett fel, és amelyet úgy tűnik, felkarol, majd az Olasz Tisztelt Ház.

Tegnap volt 25 éve, hogy Brüsszelben a Juventus-Liverpool BEK-döntön megtörtént a 39 halálos áldozatot követelő tragédia. A fényképen egy torinói emlékhelyen a Juve játékosai emlékeznek.

A vonal alatt az nst-n megjelent emlékező poszt.

Jópár éve úgy gondolom, hogy a harcosságot egy gattusóban mérik. Ha nincs Gattuso, nincs világbajnoki cím. Ha nincs Gattuso, nincs Pirlo. Ezt a harcos szellemet a Serie A-ban többen megjelenítik, és nem feltétlenül a középpályán, a pálya közepén. Vannak nagy harcosok elől is, hátul is, ők mindig ott vannak, ahol lenniük kell, ahol harcolni kell.

Kerestem magam a Nyugati melletti Alexandrában. Volt 15-20 perc szabadidőm, gondoltam szétnézek a könyvipar sűrűjében. Tévelyegtem a menők között, úgy egy percet, mikor a látom, hogy akció is van. Lenn a pincében.

Volt ott minden: főleg szakácskönyvek – rózsaszínek –, olaszok és híres séfek, meg hatalmas atlaszok, melyeknél van már újabb, és akkor rábukkantam a legkisebbre, a legolcsóbbra: Az én Fellinim a címe, belelapoztam voltak benne szép képek, innentől kezdve nem volt kérdés, hogy enyém ez a könyv. Fontos, hogy a képeken a szerző (Bernardino Zapponi) rajzai mellett ott vannak Fellini rajzai számosan. És ezeken a képeken ott van a jó öreg Federico a bálványozott nagydarab nőivel.