Olasz fórum

Olasz fórum

Tippbajnokság indul

2009. augusztus 22. - mbemba

Tippbajnokság indul! Ki eltalálja a meccs eredményét 2 pontot kap, aki ,,csak” a győzelmet, döntetlent, vagy a vereséget találja el, az 1 pontot! Holtverseny esetén a több telitalálat számít! Ha ez sem dönt, akkor két győztes lesz. Az őszi és a tavaszi idény végén is lesz eredményhirdetés! 

Tovább

Kaká és Ibra árvái (nyári igazolások)

Pénzszűke ide, pénzszűke oda, sokaknak sikerült jól bevásárolni. Ennek megfelelően a csapatok többsége elégedett. Véleményem szerint erre igazán komolyan oka, csak az értékeit megtartó és a keretet a fontos pontokon megerősítő Juventusnak, Napolinak, Laziónak és talán Palermónak van. Persze, könnyen lehet, hogy pont mások járnak jól az adásvételek kapcsán. Meg kell említeni külön is, hogy a Serie A nagycsapatai nem tudták megtartani Kakát és Ibrát. Hogy ez a bajnokság újradimenzionálását jelenti-e…, majd kiderül!

Tovább

Hajó az Alpok felett (kicsiben nálunk is volt ilyen)

A hétvégén az olasz média olyan képsorokkal, szolgált, amelyeket, ha Hannibál látott az örök vadászmezőkről, akkor irigyen sandított oda. Manapság ugyanis, ha valaki át akar vinni az Alpokon egy kisebb hajót már az sem jelenthet gondot. Tovább folytatva, ilyet még Leonardo sem fantáziált.

Szóval, mi történt? Egy katamaránt (kéttestű hajó) egy helikopter (a világ legnagyobbika, MI26) felemelt, felvitt jó magasra és átrepültek együtt az Alpok felett. Az útirányról tudni, hogy a felszállás a Genfi-tónál (tóról) történt, Brenner-hágón át repültek és Genova mellett a Tirrén-tengeren kötöttek ki, vagy szálltak le. Az út öt órát tartott. A katamaránt négy részbe szedve vitték Genovába, és az árbocról tudni, hogy 52 méter magas volt (tudtommal a tízemeletes, amelyikben laktunk 36 méter volt).
Tovább

Muszáj betörni a kínai piacra!

Azt gondoltam, hogy megéri Pekingbe vinni a Szuperkupa döntőt, sejtettem, hogy a kínai szövetségnek van némi pénze, de a Gazzetta dello Sport cikke megmutatja az igazi dimenziókat.

Az van odaírva, hogy Pirelli

A kínai futballszövetség 2,5 millió eurót fektetett abba, hogy a Lazio és az Inter Pekingben, a Madárfészekben mérkőzzön. Bizonyára ez az összeg is elég lett volna az olaszoknak, őket azonban más is motiválhatta. A hazai piac fel van osztva, komoly mozgások nem valószínűek, azonban ebben az 1,3 milliárdos népességű országban még nincs kőbe vésve, hogy valaki az Inter, a Milan, a Juve, vagy a Real, esetleg a Manchester szurkolója, hogy melyiknek a mezébe akar mindenképp beöltözni. Hogy az olasz pozíciók jók az biztos: a warwicki (angol, az angol szövetség kérte a munkát) egyetem kutatása szerint a Milan a legnépszerűbb Kínában. A piros-feketéket (38%) viszonylag távolról követi a Real (22,4%), a Manchester (21,6%), a Chelsea és a Juve.
Tovább

A Kávéscsésze

A borospoharaknak – fehérboroknak külön, vöröseknek külön – immár elfogadott, jól megszokott alakjuk van. Nem hivatásosak és hivatásosak ott szédítik a bort forgatva a szép üvegformákban, hogy illatuk úgy legyen szagolható, ahogy az illik.

Ő lenne az ideális

Úgy tűnik, hogy mára a kávésoknak is sikerült megállapodniuk az ideális kávéscsészében. A Kávékóstolók Nemzetközi Szövetsége azt mondja, hogy ez a képen szereplő csésze legyen a minta, vagyis legyen fehér (porcellana super-white, ahogy az Espresso cikke írja), hogy a kávé - itt az espresso -, meg krémének színe jól látható legyen; legyen a pohár porcelánból, az anyag hőállósága miatt.
Tovább

Ötletek a bérletesekért

Az egyesületek kisebb-nagyobb trükkökkel megpróbálják bérleteikhez csalogatni a régi és új bérleteseket. Az udineiek viszont valami egészen újjal rukkoltak ki. Le a kalappal előttük!

Az unalmas :) Torino tábora, avagy a 12. ember

A Friulit képviselő csapat vezetői azért, hogy megtartsák munkájukat veszített bérleteseiket új bérletekkel szolgálnak. Az új éves belépők 40 (10 770 ft), illetve 100 euróba (26 900 ft) kerülnek. Hogy valaki egy ilyent beszerezhessen, rendelkeznie kell egy munkanélküli központ által kiadott igazolással.

Tovább

Halál ma

Nápoly nem egy unalmas város! Történik ott minden a szörnyűtől a legcsodásabbik.

Legutóbb a parton (Mappatella Beach, Nápoly közepén), pontosabban a vízben meghalt egy idős bácsi (Antonio Sommaripa 73 éves volt). A vízen lebegett a teste – talán még életben volt –, a helyiek nem elsősegélyt adtak, hanem hívták az elsősegélyt, akkorra a kiérkező orvosok már nem tudtak segíteni. Megállapították a fulladás miatti halált. Az elszállítás nem történt meg, a test ottmaradt.
 
Ez a test nem zavarta a helyieket, ők tovább végezték dolgukat: fürdőztek, napoztak, kenegették egymást napvédővel, miközben néha odapillantottak a lepedővel és törülközővel letakart testre. A nyaralás szent!
 
 
A cikk szerzője egy híres Ungaretti-versből idéz írása kapcsán. Itt az egész vers:
Tovább

Így kezd a 2009-2010-es Serie A

Augusztus 22-én (szombaton), 6 órakor egy Bologna-Fiorentina meccsel kezdődik a Serie A új idénye. De még aznap este Siena-Milan is lesz. Vasárnap pedig Catania-Sampdoria, Genoa-Roma, Livorno-Cagliari, Lazio-Atalanta, Juventus-Chievo, Palermo-Napoli, Udinese-Parma a párosítás. Az esti meccs – remélhetőleg Komannal a pályán – Inter-Bari.

Tovább

Azzurrók, de miért? (szótörténet 17.)

Nem logikátlan feltenni a kérdést, hogy miért van az, hogy az olasz válogatottak azúrkékben játszanak mióta világ a világ. Világ a világ, ez persze nem igaz!

Első meccsén (1910. május 15., olasz-francia 6-2) a válogatott fehér szerelésben futott ki a pályára: van, aki azt mondja, hogy ez jobb híján történt így; van azonban, aki azt mondja, hogy ennek oka az akkoriban elsőszámú csapat, a Pro Vercelli mezének a színe. Már ezen a fehér ingen is rajta volt a Szavojaiak címere, azonban pontosan egy ellenünk játszott találkozón - a második olasz válogatott meccsen-, a Szavojai család tiszteletére kékbe, azúrkékbe, tehát a nemes család címébe öltözött a tizenegy (innen, csak egy kattintásnyira van a Blu Savoia leírása, meg egy csomó kék szín meghatározása). Mi jól elvertük őket (6-1), de az olaszok nem gondolták, hogy az azúrkék mezen múlott volna bármi, így az azúr maradt a válogatott szerelése. Sőt, azóta más sportágakban is a kék az alap.
 
Egyébként, a focicsapatnál második mezként – a régiekre emlékeztetve – megmaradt a fehér. Hogy tiszta sor legyen: a Szavojai családé volt az olasz királyi cím, miután vezető szerepük volt az olasz egység létrehoztában.
 
Nem utolsó történet, magának az azúr szónak a története sem. Először volt a perzsa lazward, majd lett a latin lapis lazzuli (ez a forma, illetve a lazurit ma is létezik - lapis, latinul = kő), és ennek második feléből lett az azzurri, miután sokan úgy gondolták, hogy az ,,l” betű névelő. Nem így volt!
 
Az ,,l" betűs alak a lazúrhímzés, lazúrfesték, lazúroz formákban él tovább.
 

Milánóban nincs alkohol 16 éven aluliaknak

Letizia Morattinak, Milánó polgármesterének – férje, az Inter első emberének testvére –, rendelkezése nyomán a lombard fővárosban a 16 év alatti fiatalok nem ihatnak alkoholt. Egyelőre csak egy kísérletről van szó, szóval próbajellegű a rendelet.

Moratti – volt oktatási és fejlesztésekkel foglalkozó miniszter – azt mondta, hogy jelezni szeretnék a családoknak, hogy a helyi intézmények nem hagyják magukra őket. Először vezetnek be teljes tilalmat Itáliában, a Repubblica szerint. A büntetés 450 euró – 7 napos késés után pedig 500 (136 ezer forint). Természetesen a gyerekek szülein hajtják majd be a summát.

Tovább

Rossi megint oktatott

Szászországban megint Valentino Rossi tanított. Lorenzo megint nagyon szorongatott, Stoner is sokáig állta a sarat, de Rossinak nincs párja.

,,Nagyon jól rajtoltam, de nem voltam eléggé rámenős. Puhább gumim volt, mint Lorenzónak és Pedrosának, más vonalvezetést követtem ezért. Amint Stonert megelőztem jól mentem, Lorenzo megelőzése után pedig nem hibáztam a fontos pontokon. Az utolsó köröm pedig tökéletes volt!” - ezt mondta Rossi.
Tovább

BÁNKITÓ FESZTIVÁL

Augusztus 6-8.

Tekerj a tóra!


A legújabb gyújtópont a nyári fesztiváltérképen: a Bánkitó fesztivál.
Egy esemény, amit együtt alakíthatunk, hogy olyan legyen, amilyet szeretnénk: laza és igényes. Kevés kereskedelmi elemmel, és sok önálló gondolattal. Aki ott lesz, formálhatja.
A fesztivál célja a roma és zsidó kultúra bemutatása és a kultúrák, szubkultúrák közötti párbeszéd. Célunk továbbá az aktivizmus: aktív pihenés, aktív szórakozás, aktív alkotás.
A sokféleség mellett fontos programelem az ökológiai tudatosság: minden lehetséges eszközzel csökkentjük a rendezvény ökológiai lábnyomát, lesznek öko-tudatosságot erősítő programok, és egyik fő helyszínünk a Bringás Placc, ahol a biciklis szubkultúra mutatkozik be versenyekkel, bemutatókkal, és biciklis hip-hop, funk sztárokkal.
Bánk nevezetessége a Tó Színpad, ahol olyan előadók lépnek majd fel, mint a Zuboly (ethno-remix), a Nomada (latin-cigány-balkán), a Hagesher (klez-hip-hop-funk) és a Másfél Deti Picassoval. A koraesti koncerteket, akár a vízből is hallgathatják a látogatók!
A Víziszínpadtól tíz percre egy egykori úttörőtábor lesz a fő buli helyszín, ahol délutántól hajnalig DJ-k, MCk, rapperek, hiphopperek, live actek, futárok, és olyan zenekarok zúznak majd, mint a Specko Jedno.
Nemcsak zene, színház is lesz. A Tünet Együttes két előadását láthatjuk Bánkon: a Nylon Revü rendhagyó divatbemutató és amorftánc című alkotást valamint a Te szemét! – szabadtéri szennyesztrád és nagytakarítás öko-performanszt. Workshopot és előadást is tart a hírhedten lázadó TÁP színház, Határátlépés és Tömegkülönböztetés címen.
Napközben számos igényes program közül válogathatunk: komolyzenei koncertek, civil kerekasztalok a zsidó negyed/romanegyed párhuzamáról, a média felelősségéről és a szólásszabadságról; előadás a zsidóság és kereszténység kettéválásáról, a cigány és a zsidó megnevezések problematikájáról, az izraeli művészek társadalmi és politikai felelősségvállalásáról, hogy csak párat említsünk. Lesz beszélgetés Grecsó Krisztiánnal, megtekinthetjük a Chachipe fotókiállítást, a Romano Kher közgyűjteményének festményeit, vagy a „Black Jews” amerikai fotókiállítást. Több mint tíz művészeti workshop várja a fesztiválozókat: fotó, VJ, tánctorna, színház, fúziós energia, Slam Poetry, zsidó ornamentika, zsidó szövegértelmezés, szenzitivitás, cigánylabirintus szerepjáték – a többit elolvashatod a  www.tekerjatora.hu weboldalon.

Fesztivált másképp. Gyere, és formáld te is!
Fő médiatámogató: port.hu
Jegyek augusztus 1-ig féláron! 
 

Első fokon hat évet kapott a rendőr (videón a halálos lövés modellezése)

A Lazio egyik ismertebb szurkolójának Gabriele Sandrinak történt halála 2007 novemberében hatalmas vihart kavart. A fiatalembert egy autópálya melletti pihenőben (egy Autogrill mellett) ért halálos lövés. Mint rövid időn belül kiderült a golyót egy rendőr lőtte. Gabriele Sandri egy autó hátsó ülésén volt, mikor a halálos lövés érte. A hírek szerint, nem volt a pihenőben randalírozó szurkolók vagy ultrák között. Az ügészség így modellezte a történteket (videó)!

Tovább

Mert aki hazudik az csal, aki...

Mi a címbe foglaltakat jól megtanultuk, köszönhetően Ferónak és az élettapasztalatnak. Olaszországban sem lepődnek meg, ha valaki előbb csal, majd hazudik, majd lop, majd elölről kezdi a kört.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium ezúttal egy filmmel száll szembe a hamis mezek gyártóival. Íme Buffone (Bolond, Pojáca), Grasso (Kövér, Zsíros) and Co!

Koman Vladimir új munkahelye, kollégái és elődei (videón Cassano csodagólja)

Koman Vladimir, az ungvári születésű, Szombathelyen felnőtt, nevelődött, magyar ifjúsági válogatott játékos Bariba szerződött. A kölcsönszerződés tényeiről bővebben itt lehet olvasni! Ebben a posztban a 20 éves tehetség új munkahelyéről, illetve csapatáról esik szó.

Tovább

Spagetti még gyorsabban (mbemba főz 4.)

És most gyűjjön kedvenc receptem! Elkészíteni ezt a jó kis receptet legalább 10 percbe kerül. Szóval az a kifejezés, hogy nehéz, rendkívül találó ebben az esetben. Ráadásul, baromi drága kaja!

A serpenyőben szebb volt!

Szóval Ődrágaságát, a fokhagymát (két személynek, mondjuk hat-hét gerezdet) az olajon megfuttatjuk (nem nagyon), aztán a csípős paprikát (egyet, s felet, én úgy felületesen kivagdostam az ereket és a magokat, csipősségért amúgy sem kell aggódni) is beletesszük a jó öreg serpenyőbe. Sütjük egy kicsit együtt, majd villával jól megnyomkodjuk őket (két percig szoktam erőszakoskodni velük).
Tovább
süti beállítások módosítása