Egy biztos: ma, három éve lesz annak, hogy világbajnok Olaszország! Negyedszer!

Egy biztos: ma, három éve lesz annak, hogy világbajnok Olaszország! Negyedszer!
Barack Obamát, a joggal népszerű amerikai elnököt - no meg persze Berlusconit - egy hegyoldalba kirakott Yes we camp (Igen, mi táborozunk!) felirattal várják az abruzzóiak. Nekik is, mint sok, a hírekre kicsit is figyelőknek bevésődött az Obama választási kampányát végigkísérő Yes, we can jelszó. Ezt sikerült így átírni.
Egy kattintásnyira a La Repubblica fotói
Marcello Mastrantonioni, divatfotós, maga is egy divatügynökség tulajdonosa (MARCELLO MODEL), nemzetközi rocksztár úgy gondolja, hogy ő lesz az a személy, aki az angolt felhasználva ripsz-ropsz megtanítja a népeket olaszul. 10 perc alatt. Ten minutes.
Pedrosa nagy napja volt a tegnapi. A maga stílusában versenyezve tudott nyerni az egyik legnehezebb pályán. A maga stílusában, vagyis rajt-cél győzelmet aratva. Rögtön az elején élre állt, míg mások egymással bíbelődtek, elhúzott és előnyét megtartotta.
Dőlingélők. Pedrosa nyomában Rossi.
Meglepődtem, mikor hallottam, hogy Montellának az angol szurkeszek a Volaret énekelték. Tudtam, hogy népszerű egy szám ez, dehogy ennyire… És akkor utánanéztem a Wikipédián.
Che mondo sarebbe senza Montella (Milyen lenne a világ Montella nélkül?) – írták át a Che mondo sarebbe senza Nutella mogyorókrém reklámszlogent pár éve a római szurkolók. Akkor tényleg nehéz volt elképzelni a csatársort Montella nélkül – Capellónak sikerült párszor –, de a következő idénytől már ehhez nem kell képzelőerő: Vincenzo Montella visszavonult! A római utánpótláson fog dolgozni ezután.
A palio szó eredetileg azt a drapériát, rúdra tűzött zászlóféleséget jelentette csak, amelyet bizonyos versenyeken kapott a győztes. A sienai Palio egy háromkörös vágta Siena főterén, melyen a város kerületei indítják a számukra kisorsolt lovakat.
Az Il Sole 24 Ore című gazdasági napilap statisztikával jött ki a minap az olaszországi élelmiszerárakról, pontosabban arról, hogy az élelmiszerárak mennyiben különböznek 57 városban.
Valentino Rossi századszor nyert moto gp-versenyt. Ezúttal kevesebb izgalommal, mint Katalánföldön, de hát van ez így! Így is jó nyerni Assenben, a legendás pályán.
Csók a mocinak
Reményteljes vereség! Reményteljes, mert a válogatott megmutatta, hogy remek erőkből áll, ráadásul folyamatosan is tud szépen, támadószellemben focizni.
Olaszországot 60 045 068-an lakják – közölte minap az Istat (Olasz Statisztikai Hivatal). Olaszország, amúgy, pontosan 50 éve lépett át az 50 milliós határon. Az olasz gazdasági csoda, vagyis a boom economico időszaka volt akkor.
Idén olasz csapatnak nem sikerült elődöntőt játszania, nos, a 21 éven aluliak elérték ezt a célt is.
A meccset nézve az volt az érzésem, ami pár éve a magyar válogatott meccsein: az ellenfél elhúz néhány góllal, eldönti a meccset, majd egy bizonyos idő után feljön a magyar válogatott, sző egy pár tetszetős támadást, esetleg gólt is lő és vége meccsnek. Ez történt itt is!
Halvány Olaszország
Az elsőosztályba jutásról döntő meccsen: Livorno-Brescia 3-0. Első mérkőzés a vonal alatt.
Szerintem az úgy van, hogy ha a hivatalos hatalom nem csinál meg valamit, azt így vagy úgy megcsinálják az emberek. Többnyire.
Lippi megpróbált egy támadószellemű csapatot harcba küldeni. Elől ott tüsténkedett Iaquinta, Quagliarella és Rossi pedig azért volt, hogy támogassa őt.
Olasz-német 4-3 (1970. június 17.). A focitörténelem legnagyobb meccse volt. Nyilván ezt a címet ilyen vagy amolyan felindultságból rögtön oda lehet ítélni még pár meccsnek. Számunkra pedig megint más érzelmek miatt, a 6:3 marad az Évszázad Meccse.
Az első félidőben, meg még néhány percig a világbajnok csapat tagjai, úgy fociztak, mintha azt fogadták volna meg az öltözőben, hogy: ,,Úgy teszünk, mintha fociznánk – és közben nem csinálunk semmit!”
Hogy mekkora verseny volt Katalóniában? Hatalmas!
Talmácsi Gábor komoly csapathoz került – köszönhetően a Mol szándéknyilatkotának. A Scot Racing Team nem azért született, hogy egész egyszerűen a Moto Gp-ben szerepeljen, hanem azért, hogy ott megküzdjön a legjobbakkal is.
Lehet, hogy június 20-án a magyar focinak Serie A-játékosai lesznek!
Ha valaki ideges, feszült, nem találja önmagát, az csak egyen meg egy Margheritát és minden kerek lesz. Ha más nincs, akkor az illető csak gondoljon erre a pizzára és rögtön másképp fogja látni a világot. Mellé egy kis bor, és ha lehet, még kerekebb lesz minden.
Eső, hideg és néhány lelkes helyi mellett, egy komolyabbacska olasz tábor is volt (a Rai bemondó szerint 40 ezer olasz él Johannesburgban).