Van új a nap alatt! Van citrom az olasz tésztán!

Carlo Lorenzini 130 éve kezdte el írni a Pinocchiót. A zseniális könyv annak idején sorozatokban jelent meg. Mit mondhatok? Szegényebbek lennénk, ha a firenzei, akkor már 55 éves Lorenzini úr nem ül le az asztalhoz írni.

Néha úgy gondolom, hogy egy szerző ismertsége, alkotásának szeretettsége, igazi befogadottsága mérhető azzal, hogy hétköznapjainkban hányszor idézzük, már nem is gondolva arra, hogy ki mondta, hol mondta. Nincs is annál szebb, mikor félismerősökkel is egymásra tudunk kacsintani egy könyv, egy film nagyjelenete után – egymás szavába belevágva, hogy ki mondta, mikor és milyen fejet vágott hozzá (elsőre nem szépirodalom, hanem a Csengetett Mylord? ugrott be). Mindezt csak azért írom, mert eszembe jutott, hogy milyen hihetetlen sikerű olvasmány a Pinocchio. Csak egy példa: mennyire valószínűtlen, hogy egy 1883-ra megírt olasz könyv miatt Pesten vagy bárhol a világon a hosszú orr ugyanazt jelenti.

Egy másik, aki szintén tanácsokkal látta el az olasz fadarabot a jótündér, a Fata dai capelli turchini (tündér, akinek haja türkiz). Rá viszont nem lehetett haragudni, mert ő anyai volt: tudta büntetni a hőst és tudta jutalmazni is. Tőle könnyű volt elfogadni ezt is, azt is. Nem, mint a hülye tücsöktől. Fare la fata használata többnyire ironikus. Hozzáteszem, hogy a jótündér nem csak anyaként tündökölt.

Az egyik legsikeresebb illusztráció-sorozat Piero Bernardinié, ő szintén a toszkán tájjal, tárgyakkal, épületekkel a háttérben ábrázolt.

1848-ban önkéntesként a szabadságért harcol az osztrák ellen, Piemontban. Utána lapot alapít, majd egy másikat. Utóbbi egy színház lap (ez a Scaramuccia, csatározás, csetepaté), ahová kritikákat ír. 1868-ban miniszteri felkérésre szótárt ír, mégpedig a firenzei beszélt nyelv szótárát. Később a Paggi nevű kiadó kéri fel francia mesék fordítására. Utóbbi két munka egyértelműen hasznára volt a Pinocchio megírásakor. 1877-ben írja meg a Giannettino-sorozat első könyvét, mely sorozat nagysikerű volt akkortájt.

Nem tudok hasra esni a statisztikák előtt, de főleg ilyen hosszútávon csak jeleznek valamit – főleg, ha jól készítették el őket. Bízzunk a Corriere dello Sport matekosaiban. Persze, egy pár statisztika eleve csal, hiszen van ki több, van ki kevesebb meccsen érte el az illető számot.

Gólkirály és Inzaghi-díjas: Antonio DI NATALE

Mindenesetre jó volt látni, hogy egy találkozás Gattusóval még mindig maradandó. Megtudjuk azt is, hogy Benatia értékes egy játékos – nem csak azért, mert az Udinének egy éve 500 ezer euróba került a játékjoga. Da Vaio adatait kiegészítem még azzal, hogy a Bologna 35 góljából 19-nek ő a szerzője.

Hírré tétetik, hogy a Dolomitokon túl, jó néhány kilométerrel nyugatnak, egy Milánó melletti kisvárosban, a Ticino partján – az iparvidék közepén – Gallarate városában gyermekszínház-előadások vannak ezekben a napokban. Egy háromnapos fesztivál. Hatodszor szervezik.

Sajnos ez a hír kevés lenne ahhoz, hogy az olaszfórum jólfésült hírei közé bekerüljön. De mivel ennek neve Via Paal (Pál utcai fiúk ugyebár), így hírt adunk róla.

Carlo Matisa-val, a Duna tévéből megismert olasz konyha szakértőjével készített posztsorozatunkat az itthoni helyzettel zárjuk. Eddig szó volt: a tésztákról, a mindenkori szegények ételéről, életéről, illetve az olasz tájak – pontosabban néhány vidék, régió – jellegzetes étkeiről. Köszönöm Carlo!

Pár hete Berlusconi nagyot hasalt az önkormányzati választásokon. Pártja csak elvétve nyert (Cosenza, Reggio Calabria, Rovigo,), ráadásul a jobboldal elbukta Milánót is (55-45), Nápolyt is (65-35) (nem minden városban voltak választások). Fájt ez Berlusconinak, de legfőképp Letizia Morattinak az addigi polgármesternek (az Inter-elnök sógornője), aki jól tudta, hogy leginkább a Cavalierenek nevezett miniszterelnök miatt veszített.

A Siena és az Atalanta feljutásáról eszembe jutott, hogy egy kicsit ők is olyanok, mint a haj a levesben és a fejen. A Serie A sok nekik, a Serie B pedig kevés. Feljutottak megint a toszkánok, a firenzeiek riválisai és a mindig harcos bergamóiak. Egészen más a helyzet az 55 év után ismét elsőosztályú Novarával. Róluk, illetve a Serie B mezőnyéről már irogattam, most egész egyszerűen legyen itt a tény: feljutott az Atalanta (79 pont), a Siena (77) és a Novara (70). Aztán lehet, hogy a zöld asztalnál másképp döntenek, merthogy 2010-11-ben is volt disznóság.

Nagyon úgy néz ki, hogy Koman befejezte olaszországi pályafutását. A Samp ifi csapatában remeklő (2008-ban Primavera-csapattal bajnok és Olasz Kupa-győztes), a Serie B-s csapatában (Avellino 28/4) és a Bariban jó teljesítményt (16/2) nyújtó magyar válogatott játékos egy tűrhető őszi idény után tavaszra kikerült a kezdőből (26 bajnoki meccsén, 1469 perc alatt nem lőtt gólt, nem adott gólpasszt, Európa Ligában: 6/1). Oka van ennek is.

Már harminc éve is van annak, hogy a Mobil elénk állította a statisztikai hivatal által megjelenített átlagmagyart, az átlagembert.

Az utolsó húsz percet láttam. Ezalatt – 1-0-ás állásnál – támadtak a ragazzók, folyton keresték Giovincót, ő azonban tehetetlen volt, mert Gilardino és Matri nem volt elég mozgékony, éles, egyszóval nem lehetett megtalálni őket. Eredményesebb volt Montolivo szervezése, de ő is csak szélre – Balzarettinek, Cassaninak – leosztott labdáival.

Mindenféle zenei vetélkedőket valami miatt nem nézek. Tegnap este is Ábelre voltam kíváncsi, s azt néztem, hogy Ábelünk mit csinál ott fenn a rengetegben.

Arrébb nyomtam, s a Csillag születikbe néztem bele, s ott is ugynőt láttam.

Ma délelőtt végignéztem az előzményeket, s tudom, hogy Ábel volt az.

A kávé összeköti Olaszországot. Így van ez már régóta. A saronnói múzeumban – Giuseppe Gianetti a neve –összegyűjtöttek néhány szép darabot az olaszországi kávékészletekből. Tették mindezt a 150 éves országot ünneplendő.

Nem láttam, nem beszélek róla, csak tudatom: Modenában Olaszország 3-0-ra verte Észtországot. Vonal alatt ott a statisztika is.

Vannak emberek, akiknek híre nem terjed túl a határokon. Ilyen volt Rino Gaetano is.

Több honlap közölt szerencsétlenre, viccesre sikerült bicikliút-szakaszokat.

Itt egy olaszt és egy angliait – de olasz vonatkozásút – közlünk, a többiért kattintani kellene. Ide.

Az első, a római, Edwin Mosest, a 400 méteres gátfutás királyát juttatja eszébe a Rómában közlekedőnek.

A Palermo focizott, az Inter gólokat rúgott. Pontosabban Eto'o. Nem véletlen, hogy Moratti eladhatatlannak nyilvánította.

Még a végén Zamparini-örömmel zárul az idény. A Palermo lobbanékony elnöke folyton eredményeket óhajtott, de csapata rendre alulmaradt. Most azonban 90 percnyire vannak egy komolyabbacska serleg begyűjtésétől.

Már a hajrá felé közelítettünk, és még mindig azt hittük, hogy ritka izgalmas bajnokság lesz. Aztán a Milan úgy gyorsított, hogy a tavalyi győzelmekben megfáradt Inter nem tudta követni. És a téli erősítésekből kimaradt Nápoly örült, hogy elcsípte a dobogót, nemhogy révedezhetett volna a bajnokságról.

Milan. Ami Olaszországban bőven elég volt, az Európában édeskevés. Véleményem szerint a csapategységen javítva lehet a legtöbbet tenni, azért, hogy ott lehessenek a BL árpilisi, májusi 90 percein. Ibra és Pato néha ellenfelei voltak egymásnak, ez pedig nem megy. Kiugrót alakított Thiago Silva, ráadásul nem csak odahátul, hanem eggyel előrébb is. Helyezkedése, ügyes közbelépései már azt sejtetik, hogy Nesta visszavonulása nem is lesz annyira nehezen viselhető. Boateng erőtől duzzadó játéka, Robinho fantáziája ugyancsak kellettek a győzelemhez. És ami nagyon fontos volt, hogy a téli igazolások nagyon jól sikerültek: Van Bommel, Cassano, Emanuelson mind hozzátettek – Van Bommel számomra váratlanul sokat. És hiába volt néha összeférhetetlen, néha felelőtlen Ibra, a góljai (14 mind Patónak) sokat jelentettek.

Nápoly. A bajnokság mondjuk kétharmadáig óriásit alakított a csapat. Hihetetlen erővel harcoltak minden meccsen. Mintha motor hajtotta volna a játékosokat, mintha botkormánnyal rángatták volna a gyepen a játékosokat. Lavezzi gyorsulásai Usain Boltot idézték; Cavani pedig mindent bevágott. A két szélsőhátvéd oldalról sok labdát rajzolt be középre, őket pedig remekük hozták helyzetbe a hosszú keresztlabdák özönével. Maggio és Aronica, máskor Dossena ügyesen játszották be a széleket. Hátul pedig a zseniálisan focizó csapatkapitány, Cannavaro mellett Campagnaro is mesés volt. Nagy galiba volt, hogy a téli erősítés – szerintem kényszerből – túlságosan érzelmesre sikerült: Mascara és Lucarelli korábban emlegették – évtizede is –, hogy szeretnének Nápolyban focizni. A Nápoly egy nagyon jól összeválogatott csapat: egy csomó huszonöt körüli játékos, s nincs köztük egységet romboló – egy sem, tehát együtt még többet érnek, mint külön-külön.

Genoa. Preziosi elnök úgy tervezte, hogy a mezőny első egyharmadában végez a klubja. Nem így lett, főleg, mert a minőségi ugrást nem hozta meg Toni. Sőt, télen elengedték őt. S lassan magára talált a csapat, a Marassi ismét kezdett katlan lenni. Jövőre jobb lesz a Genoa, ugyanis érzésem szerint tavasszal már a jövő tizenegyét építette Ballardini. Elől Floro Flores és Palacio a kulcsemberek, középen pedig a gyakran remekül teljesítő szlovák Kucka és Rossi kapitány a motor.

Lecce. A déliek nagyon nekifeszültek a hajrában, s jól tették. És ennek a maradásnak az élharcosai nem is az öregek Giacomazzi és Chevanton voltak elsősorban, hanem Munari, Mesbah, Bertolacci és Di Michele. Utóbbi lett a csapat gólkirálya.

Nem láttam egy meccset sem ebből a fordulóból. Azonban amint tehettem megnéztem a Chievo palermói diadalát (1-3), újra megcsodáltam egy Pellissier-varázst, aztán másodjára az Udine-Milan két-három percét játszottam vissza: Amelia úgy védett, mint a kapus, aki nem kapta meg a hírt, hogy nem kell kivédeni a védhetetlent. Így lett 0-0.

Megy a Giro, s nekem beugrott, hogy tavaly ősszel Torinóban mit láttam. Kicsit idetartozik.

A szörnyű emlékű Superga domb – nálunk hegy lenne – alatt egy hidat láttam, mellette egy minidombon macskaköveket, szikladarabokat, rajtuk, alattuk pedig feliratokat város- és hegynevekkel, úgy mint: Milánó, Liège, Pordoi, Stelvio és mások. És a Coppi nevet gyakran. Tudni kell, hogy az ő története, Bartalival való rivalizálása országot egyesít. Minden olasznak bevésődött a fénykép, amelyiken az örök riválisnak Bartalinak hátra nyújtja kulacsát – vagy adja vissza? – egy hegyi szakasz embert nyűvő részén.

Torinóban halt meg – egy bicikliversenyen elszenvedett baleset okán – Serse Coppi, Fausto testvére. Neki is szól a híd, az emlékkövek.

Mikor az Udine a Barcelonával játszott BL-meccset, akkor volt utoljára teltház a Friuliban. Most ismét az lesz, hiszen a Milan ellen ismét a BL-be (selejtezőbe) dobbanthat a néha zseniálisan focizó Guidolin-csapat. Udinében, Leccében, Rómában, Torinóban a 90 percek vasárnap háromnegyed 9-től kezdődnek. A többiek vasárnap 6-kor.

Hernanes és Sanchez a BL-re hajt

A hazaiak legjobb tizenegyükkel vonulnak pályára – igen felgyógyult Maravilla Sanchez, a Chilei Csoda, míg a Milan könnyen lehet, hogy a később búcsúzó vagy az elmúlt hetekben, hónapokban sérülteknek ad lehetőséget. Így játszhat: Yepes, Inzaghi, Pirlo,… Thiago Silva semmiképpen sem egyik, sem másik kategória: ő 2016-ig írt alá.

Helyet követelt magának a nap alatt a Nápoly, s most ott van. Tény, hogy az Inter elleni 90 perc, főleg az utolsó negyvenöt nem volt veretes – tologatták a labdát a kiegyezett felek –, de az eredmény hatalmas. 2004 augusztusában De Laurentiis 80 millió euro adóssággal vette át a csapatot – ráadásul a Serie C-ben voltak –, s ma már a Bajnokok Ligája keretüket tervezik. Továbbra is betartva a pénzügyi fair-play törvényeit sajnos csak íratlan szabályait.

A Milan bajnok, a Bari és a Brescia kiesett, ez biztos! Meg az is, hogy Cavaniból idén nem lesz gólkirály (három fordulót kapott). Viszont, hogy ki fog BL-selejtezőt vívni, az még kérdés. Sőt, a harmadik BL-helyezés sem lefutott. A Nápolyt még be lehet fogni.

Egy sztrím és számítógép nélküli hétvégén vagyok túl. A Genoa-Samp meccset próbáltam megnézni, de a 88. percben kipateroltak a tévés helyről, így lemaradtam a genovai végkifejletről, a Sampot kiesőhelyre taszító 2-1-ről. Jaj, szegény Samp! (nem ironizáló sok a betűs, Jaaaaaaj szegény Samp ez!)

Ha most éppen sok pénzem lenne, felülnék a magánrepülőmre, s Genovában szállnék le. Vasárnap este – esetleg 3-tól, ha a biztonsághoz értők úgy akarják – ugyanis izzik a Marassi. Ott lesz a forduló legizgalmasabbja.