A videó főszereplője Alberto Malesani, aki a Panathinaikosz edzőjeként dolgozott, amikor úgy érezte, hogy az újságírók és a közönség nagy része érdemtelenül támadja. Egy ideig csak nyelt, nyelt és nyelt, amikor egy sajtótájékoztatón elmondta a véleményét. Megmondta, hogy ő szemébe nézhet bárkinek, hogy ő ilyet még nem látott, hogy itt mindig csak a szöveg és csak a szöveg, illetve hogy ő nem lesz az ügyeletes hülye, akivel elszórakozhatnak az újságírók és a hőzöngők.
Egyébként, a Parmával UEFA-t, Olasz Kupát nyerő, a Chievóval másodosztályba jutó Malesani híres arról, hogy mindig nagy-nagy lelkesedéssel végzi munkáját, csupaszív ember.
Az olasz miniszterelnök Moszkvában tárgyalt Medvegyev orosz elnökkel. Az ezek után tartott sajtótájékoztatón elég lazán, könnyedén válaszolt különböző kérdésekre.
Megkérdezték tőle azt is, hogy, hogyan látja: Medvegyev szót fog érteni az új amerikai elnökkel? Berlusconi: ,,Nem látom, miért lehetne nehéz Medvegyev számára a jó kapcsolatfelvétel, mindketten fiatalok, ráadásul Obama szép, fiatal és szép napbarnított (abbronzato)”.
Az újságírók természetesen rögtön előhozakodtak a kérdéseikkel a napbarnítottság ügyében: ,,Ez egy kedveskedés volt, egy egyértelmű bók (grande complimento).”
Berlusconi azt is megosztotta a közzel, hogy Medvegyevvel arról is beszéltek, hogy Obamát Messiásként fogadta a nagyvilág.
Az ellenzék természetesen azonnal elmondta az elítélő véleményét. Arra viszont Berlusconi reagált: ,,Tényleg van olyan, aki szerint ez nem egy kedves megjegyzés volt? Ha a hülyék (imbecilli) játszhatnak a pályán, akkor elszúrtuk (siamo fregati). Isten mentsen meg minket a hülyéktől!”
Lehet, hogy a hírhez tartozik az is, hogy Berlusconi közismerten jó viszonyban volt.
Bushsal.
Berlusconi az olasz himnuszt (Fratelli d'Italia) énekli
Nem rossz eredmény az 1-1 a Bayern ellen, de ezúttal édeskevés az üdvösséghez. A csoda még segíthet: a müncheniek és a lyoniak két fordulóval a vége előtt öt pontnyira vannak.
46 év után nyert a Juventus a Bernabeuban. Akkor Omar Sivori volt a meccs hőse, most Alessandro del Piero (9-én 34. szülinapja van a Capitanónak!).
És erre a győzelemre nem is lehet másképp emlékezni majd, mint a fekete-fehér 10-es kapcsán. Ő volt az, aki ezúttal egyedül kibabrált a Reallal. A madridi szurkolók pedig, ahogy az csak a legritkább esetekben szokás, nyíltszíni tapssal díjazták a torinói csillagot, mikor Ranieri remek pillanatban, a vége előtt pár perccel, lehozta a bajnokot.
Az első gólját a behátráló védők közül lőtte el úgy, hogy Casillasnak csak kevéske esélye maradt, hogy a takarásban lévő csatárt lássa és a lövést idejében észlelje. Másodjára, egy szabadrúgásnál szörnyen állított sorfalt a kapus, így pedig esélye nem maradt, hogy odaérjen, hiszen öt-hat métereket nem tud repülni.
A Real nem tudott nyomást gyakorolni az olaszokra, a második félidőben azonban volt két-három olyan helyzet, amikor ideggyenge játékvezetők tizenegyest fújtak volna, de valami mindig hiányzott, ahhoz, hogy nyugodt lélekkel be lehessen fújni: egyszer Van Nistelrooy nem volt a labda közelében, mikor ellökték, máskor Legrottaglie fejelés közben lökte fel Raúlt, …
A meccsstatisztika a Real mellett szól, de mint annyi esetben ez megint csak fölösleges máz. És mégis vessünk rá egy pillantást:) lövések 19-6, kapu területe 4-3, szöglet 15-1, labdabirtoklás 66,6-33,4.
,,Nyertünk, nagy meccset játszottunk, gólt is rúgtam. Kell ennél több?... Örülök, hogy Maradona előtt rúgtam a gólokat, remélem, hogy gyakrabban fog jönni megnézni minket!”
Scolari alaposan melléfogott: egyes olasz források szerint, arról intézkedett, vagy csak beszélt, a meccs előtt, hogy a májusi, római BL-döntőbe jutva, melyik szállodában fognak lakni az Örök Városban. Brazil betegség ez? Vándor Kálmán hasonló brazil virtusról írt az 1938-as vébé kapcsán. Akkor is ráfizettek a dél-amerikaiak.
Spalletti eléggé vidám :))
Némiképp érdemtelen a Chelsea-vel kezdeni az összefoglalót, mert az est a rómaiké volt. Bár, a BL-sorozat elején vagyunk, mégis ez egy olyan győzelem, amelyet évek múlva is lehet emlegetni: Emlékszel, előtte a Roma gyalázatos volt – tudod, mikor azt a szimpi kopaszt, ki akarták rúgni – aztán jött a Chelsea – mit Chelsea – jött Vucsinics és olyan gólt rúgott, hogy előtte kábé 60 métert sprintelt a labdával.
A korábbi amerikás poszt írásakor jutott mbemba eszébe, hogy a szótörténetes sorozathoz már meg is van a téma, mégpedig az olaszos hangzású Cincinnati.
Negyvenkét éve történt, hogy Firenzében hatalmas árvíz pusztított. November 4-én áradt ki az Arno és a gyönyörű városban a folyó hatalmas pusztítást okozott. Több forrás szerint is az emberek nagyobb része, a művészeti kincsek sokasságának sérüléseire emlékszik, a halottakra egyáltalán nem, vagy csak fel-felrémlik a szörnyűség. Az 1966 novemberében történteknek állít emléket Franco Zeffirelli nagyhatású, azokban a napokban készített dokumentumfilmje, a Per Firenze.
A tragikus esemény, természetesen, önmagában is döbbenetes élmény, azonban hasonlóan maradandó volt – sok visszaemlékező, mondja –, az a segítség, amelyet elsősorban a gyakran közömbösséggel, léhasággal vádolt fiatalok nyújtottak. Korábban megjelentek a helyszíneken, mint az állami segítség. Ők voltak az Angeli del Fango, a Sár Angyalai.
Firenzében a baj november 4-én reggel kezdődött. A kiváltó ok az egész Közép- és Észak-Olaszországot elérő esőzések voltak. Az emlékezések gyakran csak Firenzéről beszélnek, pedig a város egész környékén voltak halálos áldozatok, anyagi károk, de például Velencét is elárasztotta a víz. Magasabb dagályt, azóta sem láttak a lagúnák.
Annak ellenére, hogy 3-án éjszaka 11-kor már halálos áldozatai is voltak az Arno áradásának – Firenze mellett –, előtte, a délelőtt és a délután, szinte gyanútlanságban telt el, a helyi rendvédelmi szervek sem vártak olyasmit, ami reggel rászakadt a városra. Firenze egyébként is – mint az idétlen és nem idétlen katasztrófafilmekben – ünnepre készült, az I. világháború végének megünneplésére, ami 4-én lett volna.
November 4-én éjszaka 1 órakor vetődik fel először, hogy riasszák a várost, azonban a pánik elkerülése végett nem kerül sor rá. Rómába, a belügyminisztériumba futnak be a segítségkérő telefonhívások, de ott nem érzékelik igazán a veszély nagyságát. Az Ansa hírügynökség háromnegyed 4-kor adja hírül, hogy a kiáradt Arno Firenzébe ért. A reggel és délelőtt folyamán pedig már vízben az egész történelmi városközpont, és víz alá került, például az Uffizi képtár raktára is. Az árvíz egyes pontokon – a városon belül – elérte a hat méteres mélységet. Az ár este 8 óra körül kezdte elhagyni a várost, és tért vissza lassan medrébe. Előtte a városnak mintegy kétharmada volt víz alatt.
Az áldozatok száma nagyon hosszú ideig nem volt tisztázható. A hatóságok nem tették közzé adataikat, csak nemrégiben jutottak nyilvánosságra a városvezetés adatai. Ez alapján Firenzében 17, a környékbeli településeken pedig újabb 17 volt a halottak száma. A városi közbeszéd szerint ennél jóval nagyobb volt az elhunytak száma, amit annak tudnak be, hogy a belvárosi kirakatokból, illetve más helyekről is több bábút sodort el a víz, és ezek a tárgyak is az ár áldozatainak tűnhettek. A halottak egyértelmű többsége, nehezen mozgó idős ember volt, de volt, aki az ijedtségtől kapott infarktus miatt halt meg, illetve az áldozatok között volt egy 3 éves kisgyermek, akit édesapjának a karjaiból ragadott el az ár. Volt olyan, akit kimentettek, azonban visszament a házába, hogy vagyonából valamit magánál tudjon, és akkor érte el az árnak egy újabb végzetes hulláma.
Ami a kulturális kincseket illeti: a firenzei Nemzeti Könyvtár raktáraiban sok ősirat, könyv és mindenfajta egyéb anyag sárban volt, nagyon komoly mértékben megsérült Cimabue festett feszülete (80%-ban írja például az olasz Wikipédia), a Keresztelőkápolna Ghiberti (Lorenzo) által készített bejáratát, kapuját is tönkretette a víz, annak jelenlegi domborművei másolatok, mivel az ár gyakorlatilag az összes szobrocskát letörte a kapuról.
Ugyanakkor a firenzeiek gyorsan eszméltek, gyorsan magukhoz tértek, pár héttel később már szellemes feliratokkal csalogatták a vendégeket üzleteikbe, híres felirat az ,,Árak a víz alatt!”; Vízkeresztkor – ami Olaszországban a nagy ünnepek sorában van –, pedig a Ponte Vecchióra egy nagy szénnel teli zoknit akasztottak ki (a hagyományoknak megfelelően), az Arnónak ajánlva, gondolván, hogy: Az idén nagyon rossz volt!
A tragédia feldolgozásához szintén szükséges volt, néhány november 4-én történt esemény megismerése, újra és újra való elmesélése. Ilyen történetek a példa kedvéért: egy rendház mellett, a menteni igyekvő mocskosan beszélő emberek esete az imádkozó idős nővérekkel - a mentés sikeres volt; illetve a firenzeiek segítsége a börtönbe rekedt embertársaikon. A helyiek mentették a rabokat, felsőbb szintekre hívták, engedték őket, cigit cseréltek, egyszóval barátkoztak. Azonban vannak hírek arról is, hogy egyesek kihasználták az alkalmat és raboltak, míg a vész tartott; többeket közülük rajtakaptak, mások visszaszöktek a börtönbe. Egy rab halt meg az árvíz elől menekülve.
Több helyről is érkezett segítség a reneszánsz fővárosába, így Magyarországról is, de az Olaszországban lévő amerikai katonaság szintén segített, illetve például a német Vöröskereszt. Az összefogás erejét bizonyítja az is, hogy egy olyan nagy nemzeti cég, mint a FIAT szintén szerepet vállalt: akinek autója elveszett, vagy használhatatlanná vált 40%-os kedvezményt kapott, az új vásárlásakor, illetve, aki nem tudott újat vásárolni, az autórom megmutatásakor 50 ezer líra kárpótlást kapott.
A műkincsek javítása közben olyan szakembergárda verbuválódott, olyan felkészültséggel, hogy iskolát teremtettek. A polgári védelmet központosították, mert az árvíz alatt kiderült, hogy a korábbi szervezettség nem volt jó, gyakorlatilag semmire (riasztást, idejében, csakis a Ponte Vecchio kézművesei, aranyművesei, ötvösmesterei kaptak). Egy másik rendkívül jelentős következmény, hogy a Firenze környékén élők az állattenyésztés után váltani kényszerültek – miután állataik odavesztek – és kézművesek lettek, illetve kereskedni kezdtek, ami máig szép életre ad lehetőséget nekik.
A narrátor Richard Burton (Per Firenze, Zeffirelli)
NY maratoniját 1970 óta rendezik meg és túlzás lenne azt állítani, hogy az olaszokról szól, viszont az is tény, hogy négyszer győzött olasz.
És nem ,,csak” ezek a győzelmek idézik Itáliát, ha a New York-i maratonról van szó: a nagy futás ugyanis a Verrazzano-Narrows Bridge elől indul. Ezt megtudhatjuk a hivatalos honlapról is: www.nycmarathon.org. A tévés közvetítések által közismertté vált a híd képe, a sok ezernyi futóval, amint ott topognak a rajtra várva, illetve kezdik el a futást, vagy előbb a hosszú száz méterekig tartó kötelező tipegést, hiszen a tömegben nehéz futni. Természetesen a profik elölről indulnak, a szervezés jóvoltából.
De térjünk vissza a hídhoz, illetve névadójához! Giovanni da Verrazzano olasz felfedező volt. Ő volt, aki az észak-amerikai partok közül számos szakaszt felfedezett – francia kontóra tette utazásait és felfedezéseit. Verrazzano, azért érdemelt meg egy hídnevet New Yorkban, mert a városról elkeresztelt öblöt is ő tárta fel. Utána azonban eljutott Brazíliáig is. Az hogy hol született kiderül nevéből (a toszkán Verrazzanóban), az viszont, hogy hol halt meg, talán örök rejtély marad: egyesek szerint emberevők, valahol az Antillákon, mások szerint Cadizban, a spanyol embernyüvők végeztek vele.
Nem közismert adat, hogy Trieszt csak 1954. október 26. óta része ismét Olaszországnak. Akkor történt ugyanis, hogy a szövetségesek átadták a hatalmat az olaszoknak, az addig két részre osztott városban.
1954. október 26-án Trieszt visszatért Olaszországhoz
A világháború utolsó hónapjaiban a jugoszláv hadsereg megpróbálta minél nyugatabbra küzdeni magát. Végül, itt ezen a frontvonalon, egészen Triesztig jutottak. Churchill közbenjárásával sikerült elérni, 1945. június 9-én, hogy a jugoszláv népi felszabadítók hagyják el Trieszt városát, és hogy ilyen módon a szövetségesek vegyék át a várost. A rendezés útján egy következő lépés volt, amikor 1947-ben az ENSZ védnöksége alá vonták Triesztet, felosztva A és B zónára. Utóbbi zóna a jugoszlávoké lett, és gyakorlatilag a várost övező hegyekig ért. 1954-ben, a nevezetes napon ez a határ még enyhén a város felé tolódott, néhány kis falvat még bekebelezett.
Ezzel a döntéssel tehát Trieszt Olaszország része lett, ismét. A korábban gazdag kikötőváros azonban nem számíthatott a háttérországára, fontos útvonalakról le kellett mondania, ami gazdasági erejét alaposan visszavetette.
Merthogy mikor számíthatott a hinterlandra, akkor igenis Európa egyik nagyvárosa volt. Volt, hogy nem számíthatott semmire és senkire, mert Velence közelsége a város lehetőségeit eleve meghatározta. Aztán a velenceiek uralmát követte az osztrák. 1719-ben vámszabad terület lett, ami a kereskedelem előtt nyitott nagy lehetőséget, Bécs pedig rengeteg pénzt fektetett a kikötővárosba. Mária Terézia idején Európa legjelentősebb kikötőinek egyike lett.
Minden a képen
Napóleon is tisztában volt a város súlyával, hiszen háromszor is elfoglalta azt. A XIX. század azonban, a kontinensnek ezen a részén is, a Habsburgokról szólt. Jelentős lépést jelentett a város életében az 1857-ben avatott Bécs-Trieszt vasútvonal.
Az 1910-es népszámlálás szerint a városlakók, anyanyelvük szerint, a következő arányok szerint oszlottak meg: 119 ezer olasz, 57 ezer szlovén, 12 ezer német, 2500 horvát vagy szerb. A népszámlálásnak valamilyen furmánya miatt, egyeseket nem kérdeztek anyanyelvükről, így a magyarokat sem. Az olasz Wikipédia szerint, ekkor 3773 magyar lakta a várost.
Ennek a kornak a jellemzésekor emlegetik a mondást: ,,Triesztben németet beszél a nemes, olaszt a nép, szlovént a paraszt!”
Az első világháborúban nagyon komoly harcok dúltak a városért. Az olasz csapatok tizenegyszer próbálták bevenni Triesztet, de a siker sokáig nem volt sehol. Ekkor született egy kuplékon nevelkedett agyból a következő pár sor: ,,Il general Cadorna/ ha scritto alla regina/Se vuoi vedere Trieste/guardala in cartolina.” (Cadorna tábornok írt a királynőnek, ha látni akarod Triesztet nézz egy képeslapot!)
Az első világégés után Olaszország magának követelte az olyan területeket, ahol itáliai kultúrához tartozó népek laktak, azonban akkor nem tartoztak hozzá. 1920-tól Olaszország része lett Trieszt is, azonban Gorizia tartománya nélkül, ami a már emlegetett háttérország fontos területe.
Az olasz hatóságok erős és erőszakos központosításba kezdtek, ami azzal is járt, hogy a helyi nemzeti közösségeket több alapvető jogától is megfosztották. Például: a szlovén szervezeteket feloszlatták, a szlovén nyelv használatát betiltották – a templomokban is –, a szláv eredetű neveket olaszosították (egy példa erre: Branko Zizek világhírű úszó Franco Zizechi lett). A 30-as években történt szlovén antifasiszták kivégzése, szintén, pontosan jelzi a kor kíméletlenségét. A legismertebb példa négy szlovén antifasiszta kivégzése 1930 szeptemberében. Ők a bazovicai (olaszul Bassovizza) hősök.
A második világháború alatt a jugoszláv partizánok igen aktívak és hatékonyak voltak a náci-fasiszta hatalom ellenében. A németek nagyon hosszú ideig kitartottak, egyebek között, azért is, mert céljuk volt, hogy a fegyvereket ne a jugoszlávok, hanem a szövetségesek előtt tegyék le. Végül, május 2-án, az új-zélandi páncélosoknak adták meg magukat.
A háború utáni hetekben, hónapokban is még az erőszak volt az úr több helyen is. Népességcserék is történtek: mintegy 200-350 ezer olasz volt kénytelen elhagyni Itálián kívül eső szülőföldjét, közülük körülbelül 30-70 ezer talált otthonra Triesztben. Tito, csapataival nem csak az olaszokkal számolt le, hanem szlovén, horvát politikai ellenfeleivel is – több ezer ember halt meg kezeikben. A történelemkönyvek szerint május 1 és június 12. között volt jugoszláv uralom alatt a város. A szlovén lakosság nagy része, érthető okok miatt, felszabadítóként üdvözölte a bevonulókat.
Az Olaszországhoz csatolás kérdéses volt. Például 1953 októberében igen éles volt a helyzet. Akkor ugyanis, híre kelt, hogy a szövetségesek Triesztet Olaszországnak szánják, mire Tito azonnal válaszlépést indított és bejelentette, hogy amennyiben az olasz csapatok beteszik a lábukat a zónába, akkor csapatai azon nyomban a helyszínen teremnek. És ne feledjük ez az a periódus, amikor Tito távolódását Moszkvától nagyon sokra tartották a nyugati hatalmak és nyilván ezért kedvében is jártak, amikor csak tehették.
Trieszt ma
Az első bekezdésekben található az Olaszországhoz történő visszatérés rövid története.
1954. november 4-én a városba látogatott Luigi Einaudi, a köztársaság elnöke is. 1970 novemberében a felek aláírták a véglegesnek mondott-gondolt határokat és a kormányok vállalásokat tettek a határaikon belül élő összes nemzetiség jogairól.
2004-ben Szlovénia belépett az Unióba, 2008-ben pedig a schengeni országok közé, ami a városnak is új lehetőségeket jelent.
Érdekes fotó jelent meg a Daily Mirrorban: bár csak montázsról van szó, David Beckham ezúttal nem Giorgio Armani alsónadrágjait reklámozza, hanem piros-fekete mezt ölt. A fotó nemsokkal azután látott napvilágot, hogy Adriano Galliani, az AC Milan elnöke bejelentette, januártól kölcsönkapják, és annak rendje s módja szerint be is vetik az angol középpályást mind az olasz bajnokság, mind pedig az UEFA-kupa hátralévő meccsein. A The Sun már ennél is bátrabb találgatásokba kezdett, a lap nem csupán kölcsönről, de hosszabb távú átigazolásról beszél, a többi angol újság azonban szemmel láthatóan óvatosabb, és megmaradt az első, Galliani által is bejelentett verziónál.
A kételkedők e lépésben, csakúgy, mint annak idején Ronaldhino esetében, elsősorban ügyes marketingfogást vélnek felfedezni, hisz nem is árt egy kis hírverés a Serie A nagy múltú, ám ezúttal a Bajnokok Ligája szereplést nélkülözni kényszerülő csapata számára. A Daily Telegraph persze azonnal védelmébe vette nemzetük szemefényét Galliani azon kijelentésére alapozva, miszerint a „Milan nem gyűjt bábukat”.
David Beckham egyébként vasárnap fejezi be szezonját a Los Angeles Galaxynál, mivel a csapat kiesett a play-offból, s vannak olyan feltevések is, miszerint azért is készül Milánóba (eredetileg csak edzeni, majd kölcsönbe, végül ki tudja, mennyi időre), mert a szigetországi szövetségi kapitány, Fabio Capello csak olyan játékosokat kíván beválogatni a nemzeti tizenegybe, akik aktív szereplői a teljes futballidénynek, és egy fél szezon kimaradását még egy Beckham-kaliberű sztár sem engedhet meg magának.
Beckham saját honlapján még nem nyilatkozott az ügyben, az oldalt október 16. óta nem frissítették, de a LA Galaxy oldalán sem találhatunk semmi idevágó kommentárt, csak a szőke futballcsillag fényképe köszön vissza úton-útfélen...
Győzött a Juventus 2-1-re, elégedettek voltak a torinóiak, érdekesek a nyilatkozataik, azonban az ezúttal vendég Cannavaro is érdekes maradt az újságírók számára.
NY.jpg)
.jpg)
