Angelo Rotta elsősorban a második világháborúban mutatott embersége miatt ismert. A Milánóban született pap 1930-ban került Magyarországra. Előtte a Balkánon szolgált, így Bulgáriában is.

Egyszer egy éppen kibontakozó viharféle kergetett be, most pedig egy kibontakozó kánikula elől tértem be a Da Caterinába. A Da Caterina ott van a főút jobboldalán – ha Pest felé megyünk –, már közel-közel a Budapest-táblához. Mikor a vihar elől menekültem, akkor csak egy kapucsinóra tértem be, most (augusztus 1., 11,40-13,00) viszont ebédfélére készültem.

A második fordulóban rögtön egy Inter-Roma mutatja meg, hogy kinek van nagyobb esélye a dobogó valamelyik helyére. Ezalatt a Milan Bolognába, a Juve Udinébe megy. Lesz egy újoncrangadó is ebben a második fordulóban: Torino-Pescara.

A 6. fordulóban Juve-Roma (szept. 30), a 7.-ben Milan-Inter (október 7.), a 8.-ban pedig Juve-Nápoly. November 4-ig kell várni a Juve-Interre, egy hétre rá pedig már jön is a Lazio-Roma. Majd még egy hét, s egy fordulón belül lesz: Juve-Lazio, Nápoly-Milan, meg Samp-Genoa. Kell ennél több?

Itt a teljes sorsolás!

Az Olasz Olimpiai Bizottság első embere (Giovanni Petrucci) azt mondja, hogy 25 érmet fog hazavinni az olasz csapat. A többség azért ennél többet sejt. A tengerentúliak ezt is megmondják. Például a Goldman Sachs úgy látja, hogy 10 arany 30 érem jut Olaszországnak. A szintén amerikai Sports Illustrated is látja a jövőt: 31 érem jelent meg nekik, köztük 8 arany, 4 ezüst és 18 bronz. Eredetileg 5 ezüstöt tippeltek, egyet Rodolfo Viganòtól várnak, de melléfogtak, ugyanis a céllövő Rodolfo Viganò nem lesz ott Londonban. Sebaj!

A nyitóünnepséget most is kihagyom (Pellegrini)

Az viszont több mint sebaj, hogy Federica Pellegrini csak egy bronzot vinne fel a hazatartó gépre. Nehezen elképzelhető, de elképzelhető – sokkal inkább, mint a Viganò-ezüst :). A 200 és 400 méter gyorsúszói azonban tudják, hogy vele számolni kell – Athén óta így van ez (16 évesen ezüstöt nyert ott!). Úszásban lehet még érmeket várni (Magninitől például vagy Scozzolitól – Gyertyánffy Tamás utóbbi edzője), de az aranyeső nem a medencéből érkezik, ha érkezik. Bár például a pesti születésű Bátki Noémi is simán szerezhet aranyat toronyugrásban (Európa-bajnokságot már nyert, itt pedig olaszul nyilatkozik). A férfi vízilabdázók sem esélytelenek – világbajnokok. A Settebello (Hétszép, szó szerint) vezetői így már mernek beszélni legszebb álmukról: az aranyról – pár éve bárgyúság lett volna. Sandro Campagna remek csapatot hozott össze (ő 92-ben, Barcelonában aranyat nyert).

A nők is éremesélyesek, már csak azért is, mert nyolc csapat küzd az aranyért, az olaszok pedig Európa-bajnokok. Soraikban ott van Pelle Anikó is (a pesti lány 2005-ben Magyarországgal nyert vb-t).

Mi nem vagyunk focisták! (Vezzali)

Aranyakat a vívóktól várnak az olaszok. Ott van például Valentina Vezzali: a tőröző hölgy – 1974-es ő – már mindent megnyert, s mindent sokszor (5 olimpiai aranya van). Ő az olasz olimpiai csapat zászlóvivője, s nagyon szereti őt az egész ország. De a kolléganők (Di Francisca, Errigo) is arany-várományosok. Pekingben a férfiak is aranyig értek. Tagliariol 48 év után nyert Itáliának férfi párbajtőrben. A cataniai világbajnokság remekül előkészítette az olimpiát. Ott a férfi tőrdöntőt két olasz vívta (Cassarà-Aspromonte 15-14). Mindketten ott lesznek Londonban is. Akárcsak Andrea Baldini, aki Pekingben doppingvétség miatt nem szerepelhetett – egy évre rá a doppingvétséget felelőtlenséggé szelídítették. Most Londonban lesz.

Elsősorban talán a medence és a vívóterem, ahol éljenezni fogják az olasz sportolókat, de sok-sok esélyes sportoló van még, például ökölvívásban: Cammarelle. Ő négy éve aranyat nyert a nehézsúlyúak között – nem váltott súlycsoportot. Július 30-án lesz 32 éves. Egyéb adatok a wikipédia szerint: 190 centi, 105 kiló. De amúgy más küzdősportokban is erősek az olaszok: például dzsudóban nem lenne dörgedelmes meglepetés, ha Edwige Gwend, a kilenchónapos korától Olaszországban élő – Kamerunban született – dzsudoka aranyat nyerne. Testvére a Grosseto focistája. Pekingben is összejött egy arany a dzsudóból (Quintavalle, Ötödik völgy:) és birkózásból (Minguzzi).

A vívók, úszók, küzdősportok mellett a lövészet is hozhat kiugró eredményeket (majdnem valamennyien a katonaság és egyéb hatóságok – pl. pénzügyörség – infrastruktúráját használva érik el sikereiket). Ott lesz a pekingi aranyos Cainero is, de a többiek is éremesélyesek. Érdekesség, hogy az egész csapat együtt volt kinn július 16 és 23 között, majd hazautaztak, hogy szűk egy hetet otthon készüljenek – a feszültség, a stressz jobb leküzdése miatt.

Ugyanígy aranyra ácsingózik (joggal, mondják) a ritmikus gimnasztika, de ott van az atlétika is (bár most jóval gyengébbek, mint korábban Di Martino – női magasugrás, Howe férfi távolugrás sérülések miatt hiányoznak). Jók az olasz gyaloglók – Pekingben aranyt is nyertek (Alex Schwarzer) –, de ott a férfi távolugrás is, ahol Fabrizio Donato évek óta a világ élvonalát jelenti (idén 17,53-ig repült).

És még teniszben is csurranhat-csöppenhet: a nők közül négyen is harcba szállnak az éremért. Vinci, Errani, Schiavone és Pennetta – Errani 9. a világranglistán, Pennetta 15., Vinci 17. és Schiavone 24. Utóbbinak egyértelműen jobban feküdne a salak – füves pályán lesznek a meccsek –, viszont a többiek boldogulnak a füvesen is.

Csakis a csurranhat-csöppenhet jellemzi a kerékpárosokat is: Bettini kapitány csapatában jó nevek vannak: Nibali, Paolini, Pinotti, de az arany csak csalfa álom. A csapat azért...

A csapatsportágak miatt máris csalódott Olaszország. Csalódottak sokan ugyanis sok sportágban eleve nem jutották ki az azzurrók – a focisták is kizuhantak (a fehéroroszok 2-0-s vereség után, otthon, hosszabbítás után 3-0-ra verték Casiraghi csapatát). De a kosarasok is otthon maradnak – nők, férfiak egyaránt (a spanyol férfi csapat edzője viszont egy olasz, Sergio Scariolo). Mégis hozhatnak sikert a csapatsportágak: a női röplabdások esélyesek az elsőségre, mondta Barbolini, a csapat edzője: ,,Együtt Brazíliával, Kínával, az amerikaiakkal, Japánnal és az oroszokkal.”

A csapatsportágak gyengélkedése miatt történhetett meg, hogy csak 290-en versenyezhetnek odakinn. Csak, mert Pekingben 347-en küzdöttek. Ők 9.-ek lettek 8 arannyal, 9 ezüsttel, 10 bronzzal – fontos, hogy megelőzve a franciákat :). Az olaszfórum azt mondja: most jobb lesz, több lesz! 9 arany, 30 érem a tipp! UFF!

,,Hetven órája Missouriban voltam, életem legnehezebb versenyére készültem. Most két lépésre vagyok Jordániától, háborúban, s egyetlen, amit igazán szeretnék, az aludni egy kicsit. Egy kövön fekszek, a táskám a párnám.”

Ezt egy kétszeres olimpikon (50 km-es gyaloglás, 1968, 1972) írja 1973-ban, aki túlélte Bergen Belsen poklát, izraeli olimpikonként a müncheni mészárlást, túl van már néhány tízezer kilométeren, már harcolt a Hatnapos háborúban. Ő Shaul Ladany (Ladány(i) Saul?). Egy olasz barátom (Andrea Schiavon) írt róla könyvet (olasz nyelven, Cinque cerchi e una stella, Öt karika, egy csillag). Magyarul alig-alig találtam információkat erről az elképesztő emberről, aki sportteljesítményekben mutatott hihetetlen akaratereje mellett mérnökként is komoly-komoly teljesítményre volt képes.

A könyv egy elképesztő ember története – tényleg felfoghatatlan tartást mutatott élete során, de ott van a majdnem 200 oldalas könyvben egy csomó hihetetlen kereszteződés (Eichmanntól Ariel Sharonig, Mark Spitztől Bikiláig, a második világháborútól az apartheid politikában fuldokló Dél-Afrikáig).

Ladany Belgrádban született, Újvidéken kisgyerek, majd 1941-ben Budapestre menekül a családjával. 1944-ben Kasztner-vonaton kerül Bergen-Belsenbe (nyolcéves ekkor), majd a borzalmak után visszamennek Tito Jugoszlávijába, de 48-ban egy ismét életveszélyes úton Izraelbe vándorolnak ki. A sporthoz ekkor még nincs gyakorlatilag semmi köze, de később, mikor már pár kilométert fut, meglát egy falon egy maratoni versenyre hívó papírt. Első három maratoni kísérlete bukás, de hogy feladja, feladhatja, az eszébe sem jut. Végül csak sikerül, de inkább gyalogló lesz belőle. Közben mérnöknek tanul, előbb Izraelben, majd az USA-ban. Számtalan tudományos publikációja van, találmánya, … de első a sport. Akkor is, amikor az egyeteme döntés elé akarta állítani.

Mikor a 68-as mexikói olimpiára beválogatják az izraeli csapatba, egy álma válik valóra, még akkor is, ha még a kijutás is már-már hadművelet. Amerikában tanulnak feleségével, igen takarékosan élnek az ösztöndíjakból. Bő hétbe kerül míg kijárja a mexikói vízumot, konzulátuson kuncsorog, leveleket ír. Az izraeli csapat szervezői kis túlzással inkább ellene dolgoznak: felesége a segítője, aki próbál frissitőket vinni az 50 kilométeres pálya mentén (nem mindig sikerült, volt, hogy később ért a megbeszélt helyhez). A felső, amiben fut egy maga által vásárolt ruhadarab, amelyre maga írja rá, hogy Izrael, az írás az izzadtságtól becsületesen elmosódik, egy nagy folt lesz belőle.

Akaraterejével ezer és ezer kilométeren teszi túl magát. Nem túlzás! 71 éves születésnapját egy 71 kilométeres gyaloglással akarta ünnepelni. 75 lett belőle, de azt csak később tudta meg.

Lenyűgöző akarat, kötelességtudat jellemzi ezt az embert. 1967-ben megtudja, hogy országát megtámadták: ,,Senki nem hív szolgálatba, de én elindulok. Az összes izraeli járatot törölték, de tudom – mivel korábban dolgoztam a JFK-reptéren –, hogy néhány óra múlva indul egy árúszállító … Ha nem mennék, nem tudnék többé tükörbe nézni. Hívom feleségemet, hogy figyelmeztessem; nem kell győzködnöm, hogy helyesen cselekszem. Megkérem, hogy vegyen egy zsákot, barna, szürke ruhákat, konzerveket, én pedig bemegyek egy sport-vadász üzletbe, veszek egy félautomata fegyvert, pár töltényt és egy kést. Veszek egy pár gázmaszkot is: egyet nekem, másikat édesanyámnak. Tudom, hogy az egyiptomiak bevetették a gázt a jemeni királypártiak ellen.”

A frontvonalban harcolt. Aztán odapörkölt ő, majd odapörköltek neki is. Végtelenül kedves, ahogy leírják, hogy menekülve élete leggyorsabb százméterét futotta.

Nem tudta semmi megállítani ezt a csodálatos embert! Immár idősen rákot fedeztek fel nála, kemoterápiákat kapott, meggyógyult, folytatta a futást, a gyaloglást, nem tudta megállítani a világháború után két izraeli háború sem, a sikertelenségek sem, a betegség sem, a bürokrácia sem,… egyszer egy rendőrnek mégis sikerült. Egy kaliforniai reptéren az ígért autós segítség nem volt ott, ő látva a megoldandó helyzetet úgy gondolta, hogy letéve a csomagokat a megőrzőben az autópályán teszi meg a több mint tíz kilométeres távot.  A rendőr feltartóztatta, egy egészen valószínűtlen párbeszéd következett – emberünk azt gondolta, hogy egy hippivel van dolga –, majd egy csendes fuvar be a városba, miután Ladany megmutatta a Columbia egyetem belépőjét.

Ladany Saul a vele történt tragédiákat megpróbálta feldolgozni, s úgy tűnik sikerült. ,,1995-ben, mikor a tábor (Bergen-Belsen) felszabadulását ünnepelték, én egy kis kiállítást szerveztem az egyetemen különféle tárgyakból, emlékekből. Nagyon tiszta emlékeim vannak, a hosszú-hosszú órás állásokról, a hidegre, a nácikra, akik üvöltve számoltak minket, majd újraszámoltak, mind emlékszek. Emlékszek egy őr arcára… Mi, gyerekek Popeye-nek hívtuk. Jól emlékszek, de éjjel nyugodtan alszok: nincsenek rémálmaim, senki nem üldöz.”

Isten éltesse egészségben, Ladany úr!

Prandelli azután vette át a válogatottat miután Lippi világbajnokai megvénültek, s Dél-Afrikában alaposan elagyabugyálták őket. Egyértelmű volt, hogy újba kell kezdeni, s Prandelli belevetette magát a munkába. Sokan megállapították – nem csak a kíméletlen magyar szakértők –, hogy nincs esélye, mert az olasz kincsesbánya kimerült, csak zsenge tehetségek futkosnak a pályákon, a régiek pedig már nem újulnak meg.

Őszintén megvallva cseppet sem számítottam arra, hogy a Prandelli csapat lesz az egyik finalista ezen az Európa-bajnokságon, ezért a szokásokkal ellentétben már a poszt elején és a meccs, a döntő előtt megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak az olaszoknak.